Szükség lesz a harcos énünkre is

2022-03-18 14:27:00
Kisvárda FC

Hiányzó most is lesz, de megoldható a pótlása az MTK elleni idegenbeli meccsen. BEHARANGOZÓ

A Ferencváros elleni mérkőzésen (1–2) megszakadt a tíz fordulón át tartó veretlenségi sorozatunk, hogy a múlt héten a Gyirmót ellen (1–0) a négy részből álló nyeretlenségi szériának vessünk véget. Remélhetőleg, vasárnap egy újabb szép sorozatba kezdtünk bele – okot ad a bizakodásra, hogy az eddigi NB I-es történelmünk három leghosszabb menetelése mindig a Fradi elleni vereségeket követte.

No meg az is, hogy szombaton az MTK Budapest otthonába látogatunk, ott pedig rendre eredményesen szerepelünk. No, de mi is van az Új Hidegkuti Nándor Stadion levegőjében, amitől ennyire jók lennénk ott?

„Remélem, megtartjuk ezt a jó szokásunkat, és folytatni tudjuk ezt a szép szériánkat – mosolygott Erős Gábor vezetőedző, aki stábtagként eddig valamennyi jelzett mérkőzésnek a részese volt. – Az okát nem igazán tudom, eddig kedvezett nekünk a Hidegkuti Stadion, bízom benne, hogy ez mostanra sem változik.”

A Gyirmót ellen beteljesedett vezetőedzőnk jóslata, miszerint vért kell izzadni a győzelemért. Várhatóan az MTK ellen is szükség lesz a harcos énünkre?

„Nagy valószínűséggel igen – felelte vezetőedzőnk. – A Gyirmótról is tudtuk, hogy szervezetten fog ellenünk védekezni, ahogy azt meg is tették, sőt az első félidőben ki tudtak alakítani két-három lehetőséget is, de szerencsére Dombó Dávid a helyén volt. A második játékrészre viszont sikerült felőrölni az ellenfelet. Az MTK ellen hasonló mérkőzésre számítok, hiszen, ha lehet így mondani, akkor szombati házigazdánk az életéért küzd. Az utolsó helyen állva biztos, hogy mindent megtesznek a győzelem megszerzéséért, de természetesen mi sem azért megyünk, hogy jól érezzük magunkat Budapesten, hanem szeretnénk folytatni a pontok gyűjtögetését. Egy pillanatra sem szabad elégedettnek lennünk magunkkal, hiszen a jó szereplésünk ellenére még mindig nem értünk el semmit. Az viszont talán kijelenthető, hogy az MTK-nak van több veszítenivalója, mint jelen pillanatban nekünk, de a három pontért utazunk most is.”

Ha nem is cunamiszerűen, de egy-egy játékos nélkülözésével „tör” rendre a csapatra a betegség- vagy éppen az eltiltáshullám. Szombaton az öt sárga lapos balhátvédet, Matheus Leonit kell pótolni, de vajon hogyan?

„Gyakoroltunk erre, készültünk az új felállással, bízom benne, sikeresen – így Erős Gábor. – Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy túl sok hiányzónk egyszerre nem volt, az alól a Ferencváros elleni mérkőzés a kivétel, amikor három eltiltott játékosunkra nem számíthattunk. Összességében rendre egy-két futballistát kell nélkülöznünk, őket tudtuk pótolni, és bár Leo értelemszerűen hiányozni fog a bal oldalról, de vannak olyan játékosok, akik a helyébe tudnak lépni.”


A borítófotón: Lazar Csirkovics (szemben) szerzett már győztes gólt az Új Hidegkuti Nándor Stadionban

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló