Szomszédvári- és presztízsrangadó

Tartalékcsapatunk a vasárnapi matinémérkőzésen elvenné a tabellán előtte álló Cigánd veretlenségét. BEHARANGOZÓ
A feladat nehézségi foka, csak kicsit könnyebb, vagy éppen kicsit sem: az éllovas Putnok elleni mérkőzés után vasárnap matinéidőben, vagyis 11 órakor a második helyezett Cigánd lesz az ellenfele NB III-as csapatunknak. Ezúttal hazai pályán, vagyis a Várkerti Sporttelep Vár utca felőli pályáján. A szomszédvári csapat is veretlen, a mieink pedig az első forduló óta nem szenvedtek vereséget.
„Rangadóval folytatjuk, hiszen a Cigánd elleni összecsapások már akkor is annak számítottak, amikor az első csapatunk még nem volt NB I-es – mondta a vasárnapi rangadó kapcsán tartalékcsapatunk edzője, Gerliczki Máté. – Ez igazi presztízsmeccs, egyrészt a két település közelsége, másrészt pedig a csapatok a tabellán elfoglalt helyezése miatt, mivel a második látogat a harmadikhoz. Nincs még veresége az ellenfelünknek, így azért fogunk küzdeni, hogy ez a hétvégén megváltozzon.”
Presztízse van abból a szempontból is a mérkőzésnek, hogy több kisvárdai kötődésű és nevelésű futballista is szerepel cigándi oldalon, például egykori NB II-es és NB I-es házi gólkirályunk, Horváth Zoltán, aki az NB II-es Tiszakécskéről Cigándra igazolva már letöltötte a reamatőrizációs időt, és a múlt héten már pályára is lépett régi-új csapatában.
A cigándi szurkolók számára fontos információ, hogy a Vár utca felől közelíthetik meg a létesítményt, és ott parkolhatnak autóikkal is. A vendégszektor befogadóképessége 107 fő, ennél több szurkolót oda beengedni nem tudunk, viszont a cigándi érzelmű drukkerek a hazai lelátón nem foglalhatnak helyet.
NB III ÉSZEKKELETI CSOPORT: 10. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD II (3.)–EVOLUTION HUNGARY-CIGÁND SE (2.)
Várkerti Sporttelep, vasárnap, 11.00
Vezeti: Tóth Tamás (Vilmányi Simon, Szabó Ferenc Szilárd)
A borítófotón: Nikita Honcsar (jobbra) az éllovas Putnok után a második helyezett Cigánd játékosaival küzdhet meg
Fotó: Ombodi Tamás

