Szombaton már edzőmeccs
2018-06-26 07:27:44
Kisvárda FC

Az előzetes felkészülési menetrend annyiban módosult, hogy csapatunk nem szerdán, hanem szombaton játssza első nyári edzőmérkőzését.
Szombaton játssza a nyári időszak első előkészületi mérkőzését a Kisvárda Master Good. Az NB I-es rajtra készülő csapatunk a szlovák másodosztályú FC Lokomotiva Kosise vendége lesz, a mérkőzés 17 órakor kezdődik majd a kassaiak otthonában. A két csapat a legutóbbi egy évben kétszer is megmérkőzött egymással, tavaly nyáron Lukács Rajmond és Délczeg Gergely góljaival idegenben 2–0-ra, a tavaszi rajt előtt Vári Barnabás találatával hazai pályán 1–0-ra győzött a Kisvárda.
Csapatunk ezen a héten napi két edzéssel készül (egyedül szerdán lesz egy gyakorlás), Kondás Elemér vezetőedző elmondása szerint az erőnléti munka mellett a taktikai részt is csiszolni kell, hiszen sok az új játékos, akiket be kell építeni a csapatba.
Latest match

1-0
0-0

Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló