Szombat estig biztosan az élen!

2021-08-06 21:16:49
Kisvárda FC

Karaktert mutatott a csapat azzal, hogy emberhátrányban csikarta ki a győzelmet – BESZÁMOLÓ.

Azoknak lett igazuk, akik azon az állásponton voltak, hogy a Gyirmót ellen nehezebb mérkőzésre számíthat csapatunk, mint a nyitányon a Ferencváros otthonában. Ez így is lett, leginkább a félidőnyi emberhátrány miatt – de ne ugorjunk ennyire előre.

Végre szépszámú közönség előtt és nagyszerű hangulatban játszottunk, és nem mellékesen kiváló pályán, amit a nyári fűcsere után most avattunk fel. Az újonc Gyirmót nem kezdett megilletődötten, de aztán átvettük az irányítást, Matheus Leoni most is helyzetbe került (de már lesről), Bohdan Melnik feje fölött pedig épphogy átszállt a labda. A túloldalon előbb Varga Barnabás, majd Herjeczki Kristóf veszélyeztetett, a gólt azonban mi szereztük: tavalyi gólpasszkirályunk, Claudiu Bumba most is elkezdte űzni ezt az ipart, átadása Melniket találta kihagyhatatlan helyzetben, és a támadások szervezésében addig is aktív játékosunk megszerezte a vezetést.

Csak három percig tudtunk örülni, hogy aztán újabb tíz percet követően kifejezetten szomorúak legyünk: előbb egyenlített, majd emberelőnybe került a Gyirmót. Ötvös Bence elsőre sárga lapot kapott a belépőjére, aztán a VAR felvétele alapján pirosat ért a szabálytalanság.

Szünet után felvettük a védekező állásunkat, és a Gyirmót nem is tudta átjátszani a két négyes védelmi vonalat, amely előtt továbbra is Jasmin Mesanovic volt az egyedüli csatár. Mi több, amikor fel is bátorodtunk picit, jött a vezetést érő gól, amely előtt Bumba nagyon higgadt megoldást választott. Csak az volt a „baj”, hogy korán jött a gól, de a hátralévő időt sikerült kibekkelni, még úgy is, hogy Lencse László és Medgyes Zoltán előtt azért adódott helyzet, Dombó Dávidon pedig nem fogott ki két távoli, szitálós lövés.. Hej Viktor külsőzését már bent láttuk, de a kapus odaért a kapufa tövéhez helyezett labdára. A hajrában érkezett Gosztonyi András is, aki tavaly június 8-i Achilles-ín-szakadása után tért vissza NB I-es meccsen a pályára.

Megszületett a győzelem, ami azt jelenti, hogy most először indítottunk két sikerrel az NB I-ben. És bár a meccs előtt is jeleztük, hogy ilyenkor is fontos a szerénység, azt azért szögezzük le, hogy szombat estig mindenképpen az élen állunk a tabellán!


OTP BANK LIGA: 2. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–GYIRMÓT FC GYŐR 2–1 (1–1)

Várkerti Stadion, 2022 néző, v.: Pintér Cs. (Buzás, Kóbor)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Csirkovics, Leoni – Melnik (Gosztonyi, 90.), Szimovics – Navrátil (Karabeljov, 67.), Ötvös, Bumba – Mesanovic (Nagy M. K., 74.). Vezetőedző: Joao Janeiro

GYIRMÓT: Hársfalvi – Major M. (Hasani, 85.), Ene, Széles, Zeke – Vass Á. (Heffler N., 63.) – Herjeczki (Simon A., 59.), Radics, Nagy P. – Varga B. (Lencse, 63.), Medgyes Z. Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerző: Melnik (1–0) a 32., Varga B. (1–1) a 36., Bumba (2–1) az 56. percben

Kiállítva: Ötvös a 45. percben


A fontosabb események

32. perc: Bumba a tizenhatoson belül bemutatott biciklicselek után balról középre adott az ötös túlsó oldalán érkező Melnik pedig becsúszva jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1–0.

36. perc: Nagy Patrik végzett el szabadrúgást balról, jobblábas középre ívelése után Varga Barnabás öt méterről a léc alá fejelt, 1–1.

45. perc: Ötvös lépett oda hátulról Nagy Patrik vádlijára, játékosunk előbb sárga lapot kapott, majd a VAR felvétele alapján kiállította a játékvezető.

56. perc: Hej jobboldali beadása után Ene fejelte ki a labdát, éppen Bumbához, aki nagyon nekikészült a 19 méteres lövésének, majd jobbal elegánsan a bal alsó sarokba csavarta a labdát, 2­–1.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló