Szóljon a győzelmekről a sorozat!

Négy hét eltelte után, zárt kapuk mögött lép hazai pályára NB III-as tartalékcsapatunk – BEHARANGOZÓ
A mégse után mégis lett, vagyis egy napig tartott az a helyzet, hogy egy hónapon át, tehát gyakorlatilag az idén az NB III-ban sem játszanak mérkőzést. Aztán kiderült ennek az ellenkezője, ráadásul a harmadosztályban az önkéntesség elve sem érvényesül, vagyis egyoldalúan, indok nélkül nem lehet mérkőzést halasztani.
Ezek után vált egyértelművé, hogy szombaton pályára lép tartalékcsapatunk, a Kisvárda Master Good II, amely három idegenbeli mérkőzést követően tér vissza otthonába, ahol legutóbb október 18-án lépett pályára. Akkor a Mezőkövesd II-t sikerült legyőzni kétgólos hátrányból 3–2-re, ezúttal egy másik borsodi rivális, a Tállya lesz az ellenfél.
„Az akarattal, a hozzáállással és a motivációval eddig sem volt gond, úgyhogy pillanatnyi zavart sem okozott, hogy volt néhány óra a hét elején, amikor úgy tűnt, elmarad a mérkőzést – mondta Kocsis János, tartalékcsapatunk edzője. – Ezek a srácok példamutatóan edzenek, az elmúlt hetek eredményessége mellett egyre jobb teljesítményre is képesek, biztos vagyok benne, közülük néhányan előbb-utóbb ott kopogtatnak majd a felnőttek öltözőjének ajtaján. Van egy sorozatunk, amelyről régóta beszélünk, bízom benne, hogy ez megmarad a folytatásban is, azzal a különbséggel, hogy a döntetlenek helyett most már a győzelmek száma fog gyarapodni. Az élvonalban nem lesz forduló, így NB I-es csapatunktól is kapunk játékosokat, remélem, velük kiegészülve még markánsabb teljesítményre leszünk képesek.”
A tréner által említett széria hét veretlenül megvívott mérkőzésből áll, ez három győzelmet és négy döntetlent tartalmaz, mialatt a csapat ötször is idegenben lépett színre. A Tállya nincs ilyen jó sorozatban, hiszen legutóbbi öt meccséből csak egyet tudott megnyerni. A borsodi csapat tagjai között köszönthetjük majd korábbi játékosunkat, Minczér Tibort, aki 2014 és 2017 között futballozott Kisvárdán.
A találkozónak a korábbi centerpályánk ad otthont, de a járványügyi előírások miatt a mérkőzés zártkapus, ezért megkérjük szurkolóinkat, hogy a mérkőzés megtekintése céljából ne induljanak el a Várkert felé.
NB III. KELETI CSOPORT, 18. FORDULÓ
Szombat, 13.30 (zárt kapuk mögött)
Kisvárda Master Good II (8.)–Tállya KSE (16.)
V.: Mencsik

