Szervezetten álltuk a sarat

Így látták a szakvezetők a Ferencváros–Kisvárda Master Good mérkőzést.
Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője: „Az a legfontosabb, hogy megszereztük a bajnoki címet. Köszönöm szépen a szakmai stáb minden tagjának a munkáját. Az ő eredményük ez a siker. Nélkülük semmire sem mentem volna. Amikor idejöttem, voltak nehéz pillanataink, de a spanyolországi edzőtábort követően nagyon jól szerepeltünk. Köszönöm szépen a játékosaimnak is, huszonhatan mind egyként küzdöttek a céljaink eléréséért. A Ferencváros mindannyiunknál nagyobb.”
Feczkó Tamás, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Először is szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a bajnoki címhez, Dejan Sztankovics fiának pedig jobbulást és minden jót kívánok. Jól kezdtük a mérkőzést, már az első percben szemben álltunk a kapussal, hatalmas helyzetet hagytunk ki. A Ferencváros ránk erőltette az akaratát, szenzációsan játszott, mi pedig szervezettek voltunk, álltuk a sarat. Örülök, hogy ezt az arcunkat is meg tudtuk mutatni, miközben Kovács Marcell szenzációsan védett, de a másik két fiatalt, Raúl-Martin Stefant és Osztrovka Maximot is meg kell dicsérni. A Fradi otthonában minden magyar csapatnak becsületére válik pontot szerezni, a mi érzéseink viszont most ambivalensek, hiszen korántsem biztos, hogy ez elég a bennmaradásunkhoz. Küzdünk tovább, amíg meg nem húzzák felettünk a vonalat, közben a kupában szeretnénk bejutni a döntőbe.”

