Szép ezüstöt hoztak Kassáról

2020-02-24 08:41:17
Kisvárda FC

Gyermekfoci: A legkisebb korosztályos csapataink a nemzetközi megmérettetéseknek sem voltak híján.

Ismét mozgalmas hétvégét tudhatnak maguk mögött a gyermek szekciónk csapatai.

A „legnagyobbak”, vagyis az U11-esek Lengyelországba, Krosbóba utaztak a Beniaminek-kupa teremtornára. Két nap alatt kilenc mérkőzést játszottak roppant erős ellenfelekkel szemben, óriási iramban. Bár az eredmények sokszor nem a látott játékot igazolták, de szépen futballozott a csapat, igaz, ez eredményességgel (három meccset sikerült megnyerni) sokszor nem párosult.Nagyon hasznos volt a verseny, ilyen színvonalú tornán lehet sokat fejlődni.

Egy évvel fiatalabb, U10-es csapatunk hármas tornán szerepelt hazai pályán. A Debreceni Olasz FS és a Kinder Carei (a romániai Nagykároly) U11-es csapatai ellen játszottak 4 kemény félidőt. Sok tanulsággal szolgált a gyerekek részére a két ilyen erős csapat elleni játék.

A VLA U8-as csapata szinte már hazajár a szlovákiai Kassára, ahonnan ezúttal egy szép ezüstérmet hozott haza. Egész nap nagyszerűen játszottak a kicsik, egy pici hiányzott az első helyhez.

A 2013-as születésű U7-es csapatunk Tiszaújvárosban vett részt teremtornán. Két csapattal indultunk, mind a kettő harmadik lett csoportjában, így egymás ellen játszottak az ötödik helyért. Ettől is fontosabb volt, hogy szokták a tornák légkörét, hangulatát.


EREDMÉNYEK

U11. Beniaminek-kupa, Krosbo: Várda LA–CFT Vranov (szlovák) 1–2, –KS Zakopane (lengyel) 0–4, –Saneczja Nowy Sacz (lengyel) 2–3, –Stal Rzeszów (lengyel) 2–4, –Lokomotív Kijev (ukrán) 0–4, –FC Stryj (ukrán) 3–2, –Tarnówia Tarnów (lengyel) 0–3, –Skala Stryj (ukrán) 7–2, –Biala Podlaska (lengyel) 5–1.

U10. Hármas torna, Kisvárda: Várda LA–Olasz FS 2–5, –Kinder Carei U11 (romániai) 2–7.

U8. Teremtorna, Kassa: Várda LA–FC Kassa sárga 5–0, –FC Kassa Kék 2–2, –CFT Akademy 3–3, –DVTK 3–2, –Juventus Academy 2–0. Végeredmény: 2. Várda LA.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló