Szembeszállunk a fővárossal!
A szombaton pályára lépő hat csapatunk közül négynek lesz budapesti ellenfele. BEHARANGOZÓ
Ez az első hétvége, amikor valamennyi, országos rendszerű, első osztályú bajnokságban szereplő korosztályos csapatunk pályára lép. Pénteken az U19-esek kezdik a sort, szombaton jönnek a kisebbek.
Négy legénységünk is tradicionális fővárosi csapat (kettő az MTK, egy-egy a Honvéd és az Újpest) ellen szerepel, közülük csak az U16-osok játszanak hazai pályán. Első meccsükön lépnek pályára a Honvédhoz utazó U15-ösök, érthető, ha az ő házuk táján nagy a várakozás.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
Szombat, 13.00: MTK Budapest (3.)–Várda LA (2.)
Belényesi Miklós, a VLA edzője: – Az MTK hozzánk hasonlóan jól rajtolt, utánpótlás szinten magas színvonalú és fordulatos mérkőzésre számítunk. Tudjuk, hogy jó csapathoz látogatunk, amely tetszetős támadófutballt játszik. Nincs sérült vagy eltiltott, mindenkire számíthatunk, reméljük, pontosan térünk haza, ezért mindent meg fogunk tenni.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Újpest FC (10.)–Várda LA (3.)
Katona György, a VLA edzője: – Nincsenek friss emlékeink az Újpestről, hiszen tavaly nem egy bajnokságban szerepeltek velünk. Az biztos, hogy rengeteg tehetséges, jó technikai alapokkal rendelkező játékosa van. Két évvel ezelőtt ki-ki meccseket vívtunk egymás ellen, általában mi diadalmaskodtunk. Meglátjuk, ennyi idő után kinek sikerült többet fejlődni egyénileg és csapatszinten egyaránt. Ahogy tudtunk, felkészültünk az összecsapásra. Szeretnénk azt a játékot tovább fejleszteni, amit a múlt héten mutattunk és három ponttal hazatérni a liláktól.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 2. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Bp. Honvéd-MFA–Várda LA
Törtei Tamás, a VLA edzője: – Nagyon vártuk már az első tétmérkőzést. A jó hír, hogy bőven volt időnk felkészülni a bajnoki rajtra, a rossz, hogy eléggé elfogytunk, ugyanis van sérült és beteg játékosunk is bőven. Természetesen a filozófiánkból és az alapelvekből nem engedek, szóval a kérdés az, hogy a hadra fogható játékosok milyen minőséget tesznek bele a mérkőzésbe.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Várda LA (4.)–MTK Budapest (6.)
Révész Csaba, a VLA edzője: – Elemeztük az MTK játékát, ami alapján azt mondhatom, hogy tudatos és taktikus futballt játszanak. A labdabirtoklásra épülő sokpasszos játék ellen meg kell találnunk az ellenszert. Kíváncsian várom, hogy jelenlegi felkészültségünk mire lesz elég.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 4. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA–Debreceni EAC
Deák Béla, a VLA edzője: – Érdekes mérkőzés vár ránk, ugyanis a DEAC játékoskerete jelentős vérátömlesztésen esett át a nyáron. A tavalyi nagy különbségű vereségekhez képest ezúttal már kiélezett mérkőzéseket játszik a top csapatok ellen. Ennek megfelelően nagyon ébernek kell lenünk, az elmúlt hetekhez hasonló koncentrált játékunkat kell folytatnunk ahhoz, hogy győzelmi sorozatunkat tovább építsük.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 4. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA–Debreceni EAC
Oláh Levente, a VLA edzője: – A soron következő ellenfelünkkel a felkészülés során is találkoztunk, ezért nem ismeretlen a számunkra. Kellemetlen stílusban játszanak, zárt védekezésből a kontrajátékot preferálják. Nehéz az ilyen csapatok ellen játszani, de meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk eredményesek felállt védelem ellen. A mérkőzés elején szeretnénk gólt, illetve gólokat szerezni, így könnyebbé tenni a mérkőzést. Amennyiben ez nem sikerül, kellemetlen pillanatokban is lehet részünk. A sok beteg és sérült ellenére bízom a saját csapatomban, és abban is, hogy hazai pályán győztesen hagyjuk el a játékteret.
A borítófotón: A Várda LA U16-os csapata a Paks ellen aratott győzelmet követően Újpestre látogat
Fotó: Ombodi Tamás