Szél a vitorlában, jöhet a Fradi elleni meccs

2025-12-03 14:26:03
Kisvárda FC

Az Újpest legyőzését követően csütörtökön hazai pályán a bajnoki címvédő lesz au ellenfelünk. BEHARANGOZÓ

Vissza az ötödik fordulóba!

Az augusztus 23-ára kiírt Ferencváros elleni hazai bajnokit csütörtökön 18 órától játsszuk le a Várkerti Stadionban – szinte biztos, hogy telt ház mellett. A Fradi az elmúlt hét évben rendre megnyerte a bajnokságot, mi hazai pályán még sosem győztük le, de a vasárnapi Újpest elleni eredmény (3–0) és főleg a második félidei teljesítmény reményt adhat

„Először is, amit fontos kiemelni, hogy két eredménytelen mérkőzés után nagyon szükséges volt egy ilyen győzelemre, mint az Újpest elleni, amit jó ellenféllel szemben értünk el – kezdte a Révész Attila vezette szakmai stábból a meccsek előtt rendszeresen nyilatkozó asszisztensedző, Igor Bogdanovics. – Főleg a második félidő alapján mondhatjuk, hogy magabiztosan nyertünk. Ahogy a találkozót követően Révész Attila is fogalmazott, megnyugodni ebben a bajnokságban nem lehet, inkább azt várjuk, hogy lendületet adjon a jó játék és az eredmény a folytatásra. Akár a csütörtöki, majd a vasárnapi mérkőzésre is, akár az azt követő két találkozóra, ami még ebből a naptári évből hátravan. Nem kell mondani, hogy ki érkezik hozzánk, Magyarország legjobb csapatáról van szó, ez még akkor is egyértelmű, ha voltak váratlan botlásai a Ferencvárosnak. Az Újpest elleni szél azonban ott van a vitorlánkban, szeretnénk, ha az tovább vinné előre a csapatot.”

A mostani meccset a Ferencváros Bajnokok Ligája-rájátszásparharca miatt halasztották el, a magyar versenynaptár sajátossága, hogy épp arra a hétre, amikor a sorsolás szerint is találkoznak egymással a csapatok (így volt ez tavaly az MTK és a Paks esetében, valamint ezúttal ugyanígy járt a Kazincbarcika és a Győr is). Vagyis vasárnap újra játszanak egymással a csapatok, akkor már az Üllői úton.

„Fura dolog és ritka ez, hiszen nem nemzetközi meccsről vagy kupapárharcról van szó, amikor egy héten belül találkozik ugyanaz a két csapat, most a bajnokságban mérkőzünk meg három napon belül, ráadásul a lehető legerősebb rivális ellen – beszélt erről Igor Bogdanovics. – Egyelőre csak a csütörtöki mérkőzéssel foglalkozunk, aztán meglátjuk, mi az, ami jól működött, és mi nem, azon tapasztalatok alapján készülünk majd a vasárnapi bajnokira, amely előtt ugyancsak nem áll majd rendelkezésünkre túl sok idő.”

A Ferencváros tőlünk két ponttal többet gyűjtve második a tabellán, és győzelme esetén előzhet, mi pedig egy esetleges sikerrel felléphetünk a második helyre. A Fradi mindhárom vereségét hazai környezetben szenvedte el az őszi szezonban, idegenben tehát még veretlen a csapat.

„Azt szoktuk mondani, hogy minden meccsre meg kell találni a megfelelő motivációt, a csütörtökire lehet éppen ez, hogy mi legyünk az első csapat ebben az idényben, amelyik a saját otthonában győzi le a Fradit – szembesült a ténnyel Igor Bogdanovics. – Ezt kijelenteni azonban könnyelműség lenne, egy biztos, végig koncentrálnunk kell, egy pillanatra sem lazíthatunk. A Révész Attila által megtervezett taktikát a keddi és szerdai edzésen is tudtuk gyakorolni, láthatjuk, minden fordulóban van legalább egy meglepetéseredmény, és bár ez egy korábbról elhalasztott mérkőzés, bízunk benne, hogy ennek a hétnek a szenzációját mi tudjuk okozni.”

A borítófotón: Az Újpest elleni győzelemből Nagy Krisztián (balra) góllal és jó játékkal vette ki a részét

Fotó: Ombodi Tamás


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-12-04 18:00
Fizz Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
3-0
0-0
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-11-30 13:45
Fizz Liga, 15. forduló