Számíthat a tapasztalat

2022-07-20 02:20:41
Kisvárda FC

A kupaporondon újonc csapatunk középpályása már klubszinten is játszott nemzetközi tétmeccset.

„Ezt is megértük” – sóhajtott Révész Attila sportigazgató már a Kazahsztánba tartó repülőn, a klubtörténet első nemzetközi kupameccsére tartva. A klubvezetőnek volt ideje merengenie a múlton a közel hatórás repülőút során, az NB III-as kezdeteken, az első év utáni NB II-es kiesésen, majd a felemelkedésen, amely 2015 évről évre jobb eredményeket produkált, mint a korábbi szezonokban. ennek megtetőzése volt a 2021-2022-ben elért második hely, ami Európa-konferenclialiga (Ekl) indulást ért.

Az már a sorsnak a fintora, hogy első európai kupameccsünk lejátszásához Közép-Ázsiába, Kazahszánba, annak is egyik legkeletibb városába, a kazah-kirgiz-kínai hármas határhoz, Almatiba kellett utazni. A majd’ hatórás utazás összességében jól és kényelmesen telt, Révész Attila meg is jegyezte: erre nem foghatunk majd semmit.

A játékosok igyekeztek lekötni magukat, bolgár középpályásunk, Janisz Karabeljov (borítófotónkon) például filmet nézett a tabletjén, amikor megzavartuk néhány kérdéssel. A hatszoros bolgár válogatott futballista a nemzetközi klubfutballban sem újonc.

„Korábbi csapatommal, a Szlavia Szófiával három alkalommal is kiléptem az európai kupaporondra, azokon a mérkőzéseken nagyszerű tapasztalatokat szereztem – árulta el 26 éves középpályásunk. ­– Nagyon remélem, hogy azokat most is a csapatom segítségére tudom fordítani, és bízom benne, hogy elérjük a célokat, amelyeket erre a párharcra, és a csütörtöki első mérkőzésre magunk elé tűztünk.”

A csapat, de Janisz Karabeljov számára különösen emlékezetes lehetett az előző szezon zárása, hiszen a záró fordulóban a ZTE elleni meccs utolsó labdaérintése győztes gólt eredményezett (2–1). Vajon a játékos sokat gondolt a nyári szünetben erre a szituációra, hogy erőt merítsen belőle a folytatáshoz?

„Nagyon köszönöm az egész csapatnak, hogy átélhettem ezt a szituációt, mindannyian sokat tettek érte – folytatta „Jani”. ­– Persze, nagyszerű érzés volt mindezt átélni, de ez már a múlt, amiből ugye nem lehet megállni, és immár az új feladatainkra koncentrálunk.”

Ami történetesen a Kajrat Almati elleni Ekl-selejtező. A felkészülés során mennyire lehetett kiismerni az ellenfelet?

„Különös, hogy ilyen messzire kellett utaznunk, és az eddig tapasztaltak alapján merőben más stílusú csapat vár ránk, mint amilyeneket a magyar bajnokságban megszoktunk. Vannak különleges játékosai az ellenfélnek, kérdés, őket mennyire tudjuk megállítani. Az esélyeket illetően pedig az első mérkőzést követően okosabbak leszünk.”


next match
Kisvárda Master Good
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Gyirmót FC Győr
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Győr, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló