Szalagok nehezítették az ellenállást

2023-07-16 12:56:36
Kisvárda FC

Az eddigi két edzőmeccsen többet foglalkoztatott játékosok edzettek vasárnap délelőtt is.

Mindig elsütjük, mert igaz: ahogy háborúban, úgy edzőtáborban sincs vasárnap. Olyannyira, hogy Ausztriában edzőtáborozó csapataink programja bőséges a hét utolsó napjára: az NB III-asok 17 órától a szlovén harmadosztályú NK Videm, az NB I-esek pedig 17.30-tól a ciprusi ezüstérmes AEK Larnaca ellen játszanak előkészületi mérkőzést.

Ha ez nem lenne elég, a „nagyok” délelőtt pályaedzést is tartottak (tartalékcsapatunk játékosai ugyanekkor sétáltak és nyújtottak egyet), amelyen azok vettek részt, akik az eddigi két, edzőtáborozáshoz köthető edzőmeccset (Galatasaray 0–2, Topolyai SC 2–1) szinte végigjátszották, és vasárnap vélhetően nem, vagy csak kevés ideig jutnak lehetőséghez.

Előkerültek az ellenállást segítő szalagok, a gátak, sprintelni kellett a bóják között, majd kis területű intenzív játékok következtek, a végén befejezésekkel – a foglalkozás szemmel láthatóan elérte a célját.


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló