Szakmaiság mellé szenvedély

2022-02-16 09:14:01
VLA

A bajnokság új szakaszának Török László irányításával vág neki a Várda LA U19-es csapata.

Két korosztályban már pénteken megkezdődik a tavaszi szezon az utánpótláscsapataink számára. Ráadásul mindkét debütáló csapatunknál új edző irányít: az U16-osoknál a Debrecenbe távozott Szabó Balázst az eddigi stábtag, Belényesi Miklós váltotta, az U19-hez viszont „kívülről” érkezett a megoldás: a Törökszentmiklós NB III-as csapatának edzője, a kecskeméti akadémia korábbi szakmai igazgatója Török László lett az edző, aki dolgozott a kecskeméti NB II-es és NB I-es felnőttcsapat vezetőedzőjeként is. Itt azért volt szükség a váltásra, mert a csapatot nyár óta irányító tréner, Gerliczki Máté a felnőttcsapatunknál lett stábtag.

„Két évvel ezelőtt is szóba került már az érkezésem, de akkor családi problémák miatt nem tudtam elvállalni a feladatot – mondta a pro-licences végzettségű Török László. – Már akkor is nagyon tetszett, amit Szentes Lázár szakmai igazgató felvázolt, ezért örültem, amikor decemberben újra megkeresett. Nagy öröm számomra, hogy kiemelt akadémiánál kapok szakmai feladatot, nagyon tetszik a klub metodikája, csodálatos az infrastruktúra és már most megtapasztaltam, hogy a szakmai programhoz nem kevés szenvedély is párosul Kisvárdán, ahol minden adott ahhoz, ami a minőségi labdarúgáshoz szükséges.”

Török László számára nem ismeretlen a felnőttfutball világa, ám jelenleg az utánpótlásban kapott feladatot, igaz, abban a korosztályban, amely a legközelebb áll a „nagyokhoz”.

„Az U19-es és az U17-es korosztály felkészítése a feladatunk, és fontos hangsúlyoznom, hogy csapatban dolgozunk, amire már csak azért is szükség van, mert viszonylag nagy játékoslétszámról beszélünk – így Török László. – Kiváló segítőim vannak Ádámszki Róbert és Révész Csaba asszisztensedzők, Szabó Attila kapusedző, Dajka László erőnléti edző és Palácsek Antal masszőr személyében. Szekcióvezetőnk pedig a komoly szakmai múlttal rendelkező Kovács János. Mi így vagyunk egy csapat! A célkitűzés természetesen a minél jobb eredmény elérése és a játékosok képességeinek fejlesztése. Ehhez Kisvárdán minden körülmény adva van.”

A Várda LA U19-es csapata az országos U19-es bajnokság alapcsoportjában az első helyen végzett, így a folytatásban a B csoportban szerepelhet, ahol az alapszakasz kiemelt csoportjának 9-12. (Mol Fehérvár FC, Diósgyőri VTK, DVSC, Nyíregyháza Spartacus) és az alapcsoport 1-4 helyezettjei (Várda LA, Váci VLSE, Kecskeméti TE és Zalaegerszegi TE) kaptak helyet. A csapatok újabb oda-vissza kört, vagyis 14 meccset játszanak, a VLA pénteken hazai pályán a DVSC ellen kezd.


A borítófotón: Török László (balra) az elődjeként megbízott edzőként az U19-esekkel foglalkozó Ádámszki Róberttel közösen dolgozhat tovább


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló