Sűrű lesz a szombati program

2022-11-25 11:39:40
VLA

A Várda LA öt csapata is pályára lép a szezonvégi hajrában. BEHARANGOZÓ

A Várda LA öt csapata lép pályára szombaton, az U17-esek és az U16-osok idegenben, a kisebbek hazai pályán. Közeledik a szezon vége, csapataink számára a lehető legjobb szereplés mellett az is fontos, hogy milyen élményekkel vonulnak a téli pihenőre. Ez is tét a hétvégén.


MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT CSOPORT, 11. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Paksi FC (7.)–Várda LA (5.)

Belényesi Miklós, a VLA edzője: – A legutolsó hazai mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, átbeszéltük, mit rontottunk el, tanultunk belőle. Nehéz mérkőzés előtt állunk, mivel a Paks nagyon jó csapat és idén bizonyította, hogy a legjobb nyolcban van a helye. Nagyon szoros az élmezőny, ezért mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni a szezont.



MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT CSOPORT, 11. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Bp. Honvéd-MFA (9.)–Várda LA (1.)

Katona György, a VLA edzője:A nagy hagyományokkal rendelkező Honvédhoz látogatunk. Az elmúlt években meghatározó együttese volt bajnokságnak, több válogatott játékos van a keretében, remek egyéni képességekkel. A mostani szezonban valamiért nem úgy jönnek az eredmények a számukra, ahogy tervezték. Biztos vagyok benne, hogy szeretnének javítani, úgyhogy jó mérkőzésre van kilátás. Szeretnénk szépen zárni a 2022-es évet, ami nem akármilyen volt a számunkra. Sokat fejlődtünk együtt, és ezt szeretnénk megmutatni a zárófordulóban is.


MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 10. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Várda LA (8.)–MTK Budapest (11.)

Törtei Tamás, a VLA edzője:Hétről hétre megfelelő hozzáállással lépünk pályára. Jó felfogásban játszunk, de rengeteg hibával. Sajnos az ellenfél ki is használja ezeket rendre. Ha koncentráltabbak leszünk és minimálisra csökkentjük a védekező harmadban a hibáinkat, meg fogjuk nyerni a mérkőzést.




MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 13. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Várda LA–Mezőkövesd Zsóry FC

Deák Béla, a VLA edzője: – A szezon hajrájához érkeztünk. Az előjelek alapján és az eddigi egymás elleni mérkőzéseink ismeretében arra számítok, hogy az ellenfél foggal-körömmel védekezni fog, teljesen feladva a támadás lehetőségét. Az utóbbi időben a felállt védelem elleni megoldásaink nem voltak a legsikeresebbek, éppen ezért nagyobb hangsúlyt fektettünk ennek a játékelemnek a gyakorlására. Kezdünk kiegészülni, éppen ezért kíváncsian várom a mérkőzést, bízva a győzelem megszerzésében.


MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 13. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Várda LA–Mezőkövesd Zsóry FC

Oláh Levente, a VLA edzője: – Olyan csapatot fogadunk, amely a saját kapuja előterét megszállva, szervezetten védekezik. Nagyon nehéz az ilyen csapatok ellen játszani és feltörni a védekezésüket. Azon leszünk, hogy ez minél többször sikerüljön, ellenfelünknek pedig a lehető legkevesebb lehetőséget engedjünk a gólszerzésre.




A borítófotón: A VLA U16-os csapata ezúttal a Honvéd vendége lesz

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló