Spanyol vendégek akadémiánkon

2022-04-28 20:32:03
VLA

A három hispán szakember állítja: klunk olyan szerepet tölthet be, mint hazájukban a Villarreal.

Mario Otero, Francisco Parro és Koldobika Maren személyében három spanyol utánpótlásnevelésben résztvevő szakember tölt el néhány napot Kisvárdán, a Várda Labdarúgó Akadémián, valamint bepillantást nyernek felnőttcsapatunk életébe is és a helyszínen tekintik majd meg a szombati Budapest Honvéd–Kisvárda Master Good OTP Bank Liga-mérkőzést is. Vendégeink dolgoztak a Real Madridnál, a Leganésnél és más spanyol akadémiákon is, több olyan játékos kinevelésében is szerepet vállaltak, akik spanyol nagycsapatokban is lehetőséget kaptak.

Lehetőségükhöz mérten segíteni szeretnének az akadémiai képzésben, megtetszett nekik a klubnál és az akadémián végzett munka. Elmondásuk szerint sokat elemezték érkezésük előtt a klubot, mintegy 150 mérkőzést néztek meg felvételről. A Villarrealhoz hasonlítják klubunkat, hiszen a spanyoloknál ők kisebb egyesületnek számítanak, ahogyan mi is magyarországi viszonylatban. És mint ismert, a Villarreal a Bajnokok Ligájában elődöntős párbajt vív a Liverpoollal, a Kisvárda Master Good pedig a második helyért van versenyben az itthoni versenysorozatban.

A tervek szerint lesznek még előadások, képzések, amelyeket a spanyol szakemberek tartanak majd a mi edzőgárdánknak. Itt tartózkodásuk alatt pedig szeretnének az edzésekbe és az itteni munkába alaposabban is bepillantást nyerni.


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló