Sokgólos meccseink szereplője

2022-11-12 16:29:58
Kisvárda FC

Idegenben legutóbb ugyancsak Fehérváron találkoztunk a vasárnapi meccs sprorijával.

A játékvezetői küldés alapján garantált a sok gól a vasárnapi Mol Fehérvár FC–Kisvárda Master Good bajnokin, hiszen a mérkőzés levezetésére kijelölt Erdős József eddigi 11 kisvárdai érdekeltségű meccsén 39 gól született, ami csaknem négyes átlag. Köszönhetően többek között annak is, a 45 éves, 228. NB I-es meccsére (ezzel az örök NB I-es ranglista tizedik helyén álló) készülő spori fújta a sípot a két csapat, legutóbbi fehérvári bajnokiján is, amely április 2-án nyolc gólt, 5­–3-as végeredményt hozott.

Azóta Erdős József egyszer, a május 5-i, az Újpest elleni hazai meccsen (2–1) vezetett nekünk, vagyis ebben a bajnokságban még nem találkoztunk vele. A gólátlagát tavalyról olyan meccsek is javították, mint az MTK (5–0) vagy a Paks elleni (3–3) hazai bajnokik.

Az általa vezetett meccsek mérlege a mi szempontunkból négy győzelem, két döntetlen, öt vereség, 20–19-es gólkülönbség. Az ellenfeleknek öt, nekünk eddig egyetlen büntetőt sem ítélt, közülünk egy játékost állított ki (Anton Kravcsenkót épp a legutóbbi, fehérvári meccsen), a mindenkori riválisokból hármat. A sárga lapokat csaknem egyenlő mércével mérte, bennünket 21-szer figyelmeztetett (kedvenc „alanya” ugyancsak Kravcsenko három sárgával), az ellenfeleket 24-szer.

A gyakorisági rangsorában mi a 17., a Fehérvár (24 meccsel) a nyolcadik helyen áll, a legtöbbször a DVSC mérkőzésein működött közre, 38 alkalommal.


OTP BANK LIGA: 16. FORDULÓ

MOL FEHÉRVÁR FC (8.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (2.)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, vasárnap, 13.30

Vezeti: Erdős József (Tóth Vencel, Bornemissza Norbert)


A borítófotón: Legutóbb májusban, az Újpest elleni hazai meccset vezette nekünk Erdős József

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-02-25 15:00
OTP Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mezőkövesd Zsóry FC
1-2
1-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2024-02-17 15:30
OTP Bank Liga, 21. forduló