Sok volt a hasonlóság

2023-07-16 21:40:38
Kisvárda FC

A szerb után a ciprusi ezüstérmest is nagyjából egyforma forgatókönyv szerint vertük meg. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt jártunk legutóbb az ausztriai Söchauban, ahol 2021. július 15-én játszottunk az izraeli Hapoel Petah Tikvával, és 0–2-ről 3–2-re fordítva nyertünk. Velük is találkozunk még az idei edzőtáborozás során majd szerdán, de vasárnapi kánikulában azzal az AEK Larnacával játszottunk, amellyel szemben 2–0-s előnyről 2–2-es döntetlent értünk el egy éve.

Úgyhogy a sok gól és a 2–0-s előny (vagy hátrány – nézőpont kérdése) a jelek szerint kötelező kelléke ezeknek a mérkőzéseknek, és most sem volt benne hiány. Góljainkat csaknem úgy osztottuk el, mint legutóbb a Topolya ellen, mindkét félidő első periódusában betaláltunk, pontosabban az első gólunkat a ciprusiak szerezték a rosszul kivitelezett hazaadás után.

Ezúttal azok kaptak lehetőséget, akik az itteni két edzőmeccsen kevesebbet játszottak, és meg is hálálták a bizalmat. Szünetig is inkább nekünk voltak helyzeteink, aztán a második játékrész elején előbb Czékus Ádám gólját les miatt nem adták meg, majd Milos Szpaszics váltotta gólra az elsőre kapusba emelt, és onnan lepattanó labdát.

A hajrára mindkét csapat sokat cserélt, nálunk az utolsó negyedórára érkezett kilenc friss – illetve dehogy friss, a délelőtti edzésen alaposan meghajtott – ember, közvetlenül azután, hogy az AEK Gyurcsó Ádám góljával szépített.

Úgyhogy megint olyan forgatókönyv szerint nyertünk, mint a Topolya ellen, visszajelzésnek pedig arra is jó volt ez a mérkőzés, hogy a keret minden tagjára lehet számítani.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD–AEK LARNACA (ciprusi) 2–1 (1–0)

Söchau (Ausztria)

KISVÁRDA: Kovács M. (Petkovics) – R. Stefan, Szőr, Lippai T. – Navrátil, Makowski, Körmendi, Alic – Czékus, Ilievszki, Szpaszics. A 75. perctől: Petkovics – D. Kovacic, Jovicic, Széles – Cipetic, Lucas, Ötvös, Vida K. – Szpaszics, Mesanovic, Camaj

LARNACA: Tumpasz – Katelarisz, Trikovszki, Ledes, Casas, Gama, Kaptoum (Kapszisz), Roberge, Andreou, Constanti, Ciorcisz. A 65. perctől: Tumpasz – Milicsevics, R. Lopes, Pons, F. Sanchez, Gyurcsó, Mamasz, Tomovics, Garcia Cabezali, Sol Ortiz, Faraj

Gól: Andreou (öngól, 9.), Szpaszics (57.), illetve Gyurcsó (72.)


A borítófotón: Milos Szpaszics (a labdával) szerezte csapatunk második gólját


next match
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló