Sikerült modellezni az első fordulót
Az előszezon utolsó felkészülési mérkőzését értékelte Gerliczki Máté.
Az Eperjesen, a szlovák első osztályú 1. FC Tatran Presov otthonában 2–1-re megnyert előkészületi mérkőzést így látta Gerliczki Máté vezetőedző:
„Minden szempontból megfelelt főpróbának ez a mérkőzés. Nagyon örülünk, hogy egy éven belül harmadszor sikerült játszani az Eperjessel, amely most is bizonyította, hogy megbízhatóan jó csapat, és eddig nem is sikerült legyőznünk. Nagyon szép stadionban játszottunk, sok néző előtt, úgyhogy valamilyen szinten sikerült az első fordulót is modelleznünk, de akkor minden bizonnyal telt ház előtt lépünk majd pályára. Voltak jó megmozdulásaink, de előjöttek olyan hibák is, amelyeket az eddigi, gyakorlatilag nézők nélkül játszott edzőmeccseinken nem tapasztalhattunk meg. Ezekben a helyzetekben kicsit másként működtek a lábak, voltak olyan kellemetlen szituációk, amelyeket a Nyíregyháza meg is büntethetne az első meccsen, de ezek egész egyszerűen nem fordulhatnak majd elő téthelyzetben. Az első félidőben olykor ügyesen kombináltunk, a második játékrészt viszont úgy kezdtük, hogy nem nagyon akartuk birtokolni a labdát, ezt a szituációt pedig helyzetek kialakításával igyekezett kihasználni az ellenfél. Tanulság, hogy vezetés tudatában is törekedni kell a labdabirtokolásra, és nem lehetünk ennyire passzívak. Az is pozitívum, hogy az ellenfél egyenlítésére ismét jól reagáltunk, köszönhetően a csereként beálló támadóinknak, úgyhogy azokban a pozíciókban is megnyugtató a helyzet, mind a létszámot, mind pedig a minőséget tekintve.”


