Senkinek sem rossz döntetlen

2023-04-09 18:34:36
Kisvárda FC

A második félidőben nyújtottuk a jobb teljesítményt a húsvétvasárnapi mérkőzésen. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

A forduló zárómérkőzésén lépett pályára csapatunk a kupadöntőbe jutott Zalaegerszeg otthonában. Az előző mérkőzésen született Honvéd-győzelem óvatosságra intette a csapatokat, mintha a döntetlenből indultak volna ki a felek. Kezdetben a Kisvárda tűnt meggyőzőbbnek, de az első félidő második felében egyértelműen átvette az irányítást a ZTE, fölényét helyzetek is mutatták, a legnagyobbat Eduvie Ikoba hagyta ki, amikor a lécre fejelte a labdát. A középpályánk se stabilnak nem tűnt, se a támadásokat nem tudta kellően támogatni, így nem jelentett meglepetést, hogy itt változtatott a szünetben Milos Kruscsics.

Pályára lépett a századik NB I-es meccsén lehetőséghez jutó Lucas, aki megkapta a csapatkapitányi karszalagot Bohdan Melniktől. Jobban kezdtük a második játékrészt, Jasmin Mesanovic került helyzetbe, ám ballábas lövését bravúrral védte Demjén Patrik. Aztán Jaroslav Navrátil került lépéselőnybe a tizenhatoson belül, de nem jutott el a lövőhelyzetig. A következő lehetőségünk Alaksandar Jovicicé volt, az ő fejesét is védte Demjén, a hajrában pedig már egyik csapat sem akart hibázni, a döntetlen a kialakult helyzetben egyik félnek sem volt rossz – az is maradt. Zalaegerszegen tovább őrizzük veretlenségünket, harmadszor játszottunk itt gólnélküli döntetlent.


OTP BANK LIGA: 26. FORDULÓ

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–0

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 1683 néző, v.: Bogár (Szalai D., Szécsényi)

ZTE: Demjén – Huszti A., Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka D. – Szendrei N., Tajti (Klausz, 80.) – Ubochioma, Szalay Sz. (Kovács B., 55.), Gergényi – Ikoba (Németh D., 74.). Vezetőedző: Ricardo Moniz

KISVÁRDA: Hindrich – Hej, D. Kovacic, Jovicic, Leoni – Melnik, Ötvös (Karabeljov, 86.) – Navrátil (Vida K., 81.), Szpaszics (Lucas, a szünetben). Camaj (Ilievszki, 86.) – Mesanovic. Vezetőedző: Milos Kruscsics


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló