Sassá sem úszta meg a köszöntést

A jubileumi meccsen gólt szerzett, a bennmaradást érő győzelem után pedig megkapta az emlékplakettet.
A bajnoki hajrában több játékosunk is jubileumi mérkőzéshez érkezett, amelyekről mi is igyekeztünk megemlékezni. Sajnos, a köszöntések olyan ételemben nem hoztak szerencsét, hogy többen (Gosztonyi András, Roman Karaszjuk és Bohdan Melnik) is megsérültek azok után, hogy átvették az 50., kisvárdai színekben játszott NB I-es meccsért járó plakettet.
Rados Protics azért megúszta az esetet, Sassá számára pedig más miatt lett emlékezetes a jubileumi mérkőzése: gólt szerzett a Puskás Akadémia ellen (1–1), és az a találat már akkor csaknem bennmaradást ért. Az NB I-es tagságunkat a záró fordulóban, a diósgyőri győzelmet (2–0) követően biztosítottuk be, így Sassá mosolyogva vehette át az 50. kisvárdai mérkőzése alkalmából készítetett plakettet. Ezúton is gratulálunk neki, hogy elérte ezt a jelentős mérföldkövet!
Brazil szélsőnket még egy meglepetés érte, a lelátón ugyanis anyanyelvén, portugálul írt transzparensen közölték vele, hogy őt tartják a legjobbnak, egyben kérték, hogy adja nekik a mezét. Sassá köszöni a számára nem ismerős család gesztusát, egyben kéri, amennyiben fel tudják venni a klubbal a kapcsolatot, akkor szívesen teljesíti a kívánságukat.

