Rendőr, mozdonyvezető – gólvágó

Hét éven ezen a napon történt: Zsinórban a 43. mérkőzésén is veretlen maradt a kisvárdai csapat.
A 2011-2012-es és a 2012-2013-as bajnoki évadban az NB III-ban szereplő Várda SE sorra döntötte a rekordokat – amellett, hogy mindkét alkalommal megnyerte a Tisza-csoport küzdelmeit. A kisvárdai csapat zsinórban összesen 43 mérőzést vívott meg veretlenül, ezek mérlege 37 győzelem és hat döntetlen volt, a gólkülönbség pedig 122–21, vagyis plusz 101.
Ezen belül volt egy 23 győzelemből álló sorozat, amely a 2011-2012-es idény utolsó húsz és a következő szezon első három mérkőzéséből állt. Az első bajnoki esztendőben akadt egy-egy hatmeccses széria, amikor nem kapott gólt a csapat, az első 646, a második 702 percből állott. A sorozat előtt legutóbb 2011. október 8-án Cigándon kapott ki (1–2) a VSE, utána abban a bajnokságban 21 győzelmet aratott és egy döntetlent játszott, 61–8-as gólkülönbséggel. A következő bajnokságban 21 fordulót követően 16 győzelemmel és öt döntetlennel állt a Kisvárda, a gólkülönbsége 61–11 volt. Ennek a nagy szériának az utolsó darabja a ma hét éve, vagyis 2013. április 27-én játszott Hajdúszoboszló elleni összecsapás volt.
Előtte – a sorozathoz mérten legalábbis – kisebb hullámvölgybe kerültünk, ötből három mérkőzésen is csak döntetlent (Cigándon 0–0, a Tiszaújváros ellen hazai pályán és Ibrányban 1–1) játszottunk, de húsz fordulót követően így is tíz pont volt az előnyünk a második helyen álló Cigánddal szemben. Így érkeztünk meg a Hajdúszoboszló elleni meccshez, amelyet hazai pályán 5–0-ra nyertünk meg. Az ötből két gólt cserejátékos szerzett – a beállásuk után közvetlenül. Az egyszerre, a 75. percben beálltott játékosok közül Spekker Tamás találata négy perccel a pályára küldése után született meg, de tőle is hamarabb volt eredményes Soós Tibor, akinek a góljára egy percet sem kellett várni.
„Az ugrik be a mérkőzésről, hogy gyakorlatilag az első labdaérintésemből gólt szereztem – mondta a magasra nőtt Soós Tibor, aki 2011-től kezdve két és fél évet játszott a kisvárdai csapatban. – Ajakról, a megyei másodosztályból érkeztem, még a régi vezetéssel egyeztem meg, de már Révész Attilával kezdtem el dolgozni. Legtöbbször csereként vetett be, amikor a magasságomat kihasználva a fejjátékomra volt szükség. Csatár vagyok, de akadt egy-két mérkőzés, amikor a védelemben próbált ki, főleg amikor az NB II-ben Ligakupa-meccseket is kellett játszanunk. A két és fél évbe két NB III-as bajnoki cím is belefért, de ahhoz, hogy az NB II-ben is több szerep jusson nekem, fel kell volna adni a civil hivatásom, amit én nem szerettem volna, így a megye egyes Tuzsérhoz távoztam. Ott megint bajnoki címet szereztem, majd az NB III-ban még Nyírbátorban is futballoztam.”
A fotón: 2013 őszén a Magyar Kupa-meccsen védőt játszó Soós Tibor (12) az akkor a Pápában szereplő Kenesei Krisztiánt is kergethette
Ha már a civil hivatás szóba került. Akkoriban még rendőrként, manapság pedig mozdonyvezetőként dolgozik a „Cuki” becenévnek örvendő égimeszelő. Ha ehhez hozzátesszük, hogy futballista is, akkor három olyan hivatást is űzött vagy éppen még űz is, ami minden fiúgyerek álma.
„Jelenleg a Tiszakanyár játékosa vagyok, közben pedig Cigándon futsalozok is, elsősorban azért, hogy a munkámból adódóan kimaradt edzéseket pótolni tudjam – így Soós Tibor. – Ha csak tehetem, ott vagyok a kisvárdai hazai meccseken, amelyek a szép stadionban igazi családi programnak bizonyulnak.”
Visszatérve a 2012-2013-as idényhez, a Szoboszló elleni győzelmet követően 12 pontra nőtt a kisvárdai előny a tabella élén, majd jött a nagy sorozatot lezáró létavértesi vereség (0–3) – Soós Tiborral a kezdő tizenegyben.
A fotón: A 2012-2013-ban NB III-as bajnoki címet szerzett Várda SE-ben Soós Tibor volt a legmagasabb játékos
2013. ÁPRILIS 27.
2012-2013-AS IDÉNY, NB III TISZA-CSOPORT, 21. FORDULÓ
VÁRDA SE–HAJDÚSZOBOSZLÓI SE 5–0 (1–0)
Várkert, 200 néző, v.: Kátai
Várda SE: Dobó V. – Lakatos I., Hegedűs T., Kornutjak, Tóth Gy. – Oláh D., Iván A. – Miskolczi (Bagin, 64.), Brankovics (Spekker, 75.), Fodor A. – Farkas Márton (Soós T., 75.). Edző: Révész Attila
Hajdúszoboszló: Bákonyi – Kálmán Z., Bíró P., Héder, László R. – Nagy D. (Fekete G., a szünetben), Szarvas F. (Papp Z., 57.), Haburcsák B. (Lendvai Gy., 75.) – Perendics, Szathmári Zs. Edző: Szűcs János
Gól: Iván A. (1–0) a 42., Farkas Márton (2–0) az 54., Fodor A. (3–0) a 71., Soós T. (4–0) a 76., Spekker (5–0) a 79. percben
A borítófotón: A két csereként beállt gólszerzőnk, Soós Tibor (fehérben elöl) és mögötte Spekker Tamás egy kemecsei mérkőzésen Homann Richárd (balra), Ambrusz Árpád és Balogh Gyula (11) között
Holnapi emlékünk: Szomszédvárak megyei meccse

