Reményt adó győzelem

2018-12-01 21:13:11
Kisvárda FC

Végre nem kapott gólt, nagyot küzdött és nyert a kisvárdai csapat a Puskás Akadémia ellen.

Dermesztő hideg várta a csapatokat és a nézőket a szombat esti mérkőzésen, amelyen a Kisvárda Master Good legénységének feltett szándéka volt, hogy lezárja a szeptember 15-e óta meglévő nyeretlenségi sorozatát. Nem könnyítette meg Dajka László vezetőedző dolgát, hogy az örökös csapattag és csapatkapitány Lucas öt sárga lap, Gosztonyi András, Anderson Pico, Temur Parcvanija és Vuk Mitosevivcs pedig sérülés miatt nem léphetett pályára – nem beszélve a már hosszabb ideje maródi Jánvári Gáborról és Mihajlo Rjaskóról

A repkedő mínuszokban csipkedték magukat a csapatok, így élvezhető volt a mérkőzés. Még úgy is, hogy a biztonságot helyezték előtérbe a felek. Ilyenkor szokott egy hiba dönteni – és ez a baki most nem a várdaiak részéről jött. Persze, a gólhoz azt még ki is kellett használni, megtette ezt Horváth Zoltán, aki ezzel a házi góllövőlista élére ugrott.

A gól után feljebb kapcsolt egy fokozattal a Puskás, és szünet előtt Felipének kellett nagyot védenie Josip Knezevic lövése után, hogy ne változzon az eredmény. A második játékrész elején a csereként beállt Bacsana Arabuli ziccere, majd Dejan Trajkovski lövése után hárított brazil kapusunk, akit a távoli lövések és a szabadrúgások specialistája, Hegedűs János sem tudott megadásra késztette.

A végére beszorult csapatunk (amelynek kontrából Horváth Zoltán és Artem Milevszkij előtt is adódott lehetősége), de nagyot küzdött, és közel három hónap után jött le győzelemmel a pályáról. Nem kis részben a bravúrok sorozatát bemutató Felipe kapusnak, aki minden védése után láthatóan nagy fájdalmakkal küzdött, de lehozta kapott gól nélkül a meccset.


OTP BANK LIGA: 16. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0 (1–0)

Várkerti Stadion, 1090 néző, v.: Iványi Z. (Lémon, Szécsényi – Pintér Cs., Molnár A.).

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Vári B. – Karaszjuk, Protics (Hej, 79.) – Ilics (Melnik, 68.) – Horváth Z. (Negrut, 84.). Vezetőedző: Dajka László.

PUSKÁS AKADÉMIA: Danilovics – Szolnoki, Hegedűs J., Poór – Varga J. – Osváth (Arabuli, a szünetben), Urblík, Mioc, Trajkovski (Szakály P., 82.) – Kiss T. (Latifi, 72.), Knezevic. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Gólszerző: Horváth Z. (1–0) a 35. percben

A gól története

35. perc: Protics ívelt balról, a felezővonal közeléből a védők mögé, ahol Horváth Zoltán megelőzte a kapujából rosszul kimozduló Danilovicsot, és 14 méterről jobbal a bal alsó sarokba gurította a labdát, 1–0.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló