Ránézett az angol gyepre

2019-10-24 14:50:12
Kisvárda FC

A kisvárdai pályamester Sheffieldben vett részt tanulmányúton.

Az angolok szerint egy titka van a jó minőségű gyepnek: nyírni kell és locsolni. Úgy 400 éven keresztül…

Hogy valóban ennyire egyszerű lenne-e gyepmesterek dolga a szigetországban, arról személyesen győződhetett meg a kisvárdai létesítmény pályamestere, Vakarcs Ferenc, aki debreceni kollégájával, Képíró Jánossal valamint két ferencvárosi szakemberrel két napot Sheffieldben töltött.

„Ettől azért kicsit bonyolultabb, de tény, a rengeteg eső ellenére is sokat locsolják arrafelé a pályákat – mondta a hazatérést követően Vakarcs Ferenc. – Nagyobb hangsúlyt fektetnek a szellőztetésre és a talaj lazítására. Hogy utóbbi minél jobban megvalósuljon, csak gyalogkíséréses géppel nyírják a füvet, de azt gyakorlatilag minden nap. Ráülős fűnyírógéppel nem nyírnak stadionban füvet, csak az edzőközpont pályáin, ott is minél kevesebbszer, mert minél nagyobb terhelést kap a pálya, annál jobban tömörödik a talaj.”

A vasárnapi, egésznapos utazás után a magyar küldöttség hétfőn teljes egészében megtekintette, hogy sheffieldi kollégáik miként készítik elő a stadion gyepét a mérkőzés napján, hiszen hétfőn rendezték a nem kis meglepetésre 1–0-s hazai győzelemmel véget érő Sheffield United–Arsenal Premier League-mérkőzést – 35 ezer szurkoló előtt.

„Nagyon nehéz lenne az ott tapasztaltakat egy az egyben kicserélni a mi módszereinkkel – folytatta Vakarcs Ferenc. – Nálunk sok a napsütés és elég nagy a szárazság, ott viszont a sok eső mellett kevés a napsütés. Így aztán a pályák gondozása is más-más módszert igényel, a nap hiányát úgy pótolják, hogy két-háromnaponta szolárlámpázzák a gyepet. És bár az éghajlati adottságok miatt arrafelé könnyebb létrehozni és kezelni az élőfüves pályákat, egyre több a hibrid, vagyis az élő és műfüves kombinációjú edzőpálya is. Centerpálya viszont csak és kizárólag élőfüves lehet. A mérkőzés napján keresztben és hosszában is nyírják a gyepet, a meccs után pedig rögvest kijavítják a hibákat, és ha a helyzet úgy kívánja, meg is szolározzák a füvet. A meccs előtti locsolásból fényjátékos showműsort csinálnak.”

Vakarcs Ferenc azt is megtapasztalta, hogy a technológiát tekintve a kisvárdaiaknak nincs szégyenkeznivalójuk, nyilván azért sem, mert az eltérő éghajlat adottságok miatt errefelé több gépre van szükség. Angliában a ritkábban használt gépeket jobban megéri bérelni egy-egy alkalomra, mint egész évben tárolni és karbantartani azokat. A kint tapasztaltakból leginkább a fűnyírási technikát érdemes alkalmazniuk a kisvárdai kollégáknak is.


A fotón: Vakarcs Ferenc (balra) debreceni kollégájával, Képíró Jánossal a sheffieldi stadion szent gyepén a United Arsenal-verése után


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló