Rajt az NB III-ban is

2023-07-29 13:27:35
Kisvárda FC

Tartalékcsapatunk a vasárnapi matiné keretében a Hatvant fogadja. BEHARANGOZÓ

Az élvonallal egy hétvégén nemcsak a másod-, hanem a harmadosztály küzdelmei is megkezdődnek, így aztán tartalékcsapatunk, a Kisvárda Master Good II is bajnoki pontokért lép már pályára vasárnap. A 11 órakor kezdődő mérkőzésen az FC Hatvan lesz a vendég a megszokott helyszínen, vagyis a Várkerti Sporttelep Vár utca felőli pályáján. Az előző bajnokságban a hatodik helyen végzett legénységünk legutóbb gólzáporos meccseket játszott a végül 11. Hatvannal – idegenben 5–3-ra legyőzte, hazai pályán 2–2-es döntetlen lett a vége.

„Rengeteget gyakoroltunk az öthetes felkészülés alatt, és biztos vagyok benne, hogy ezekből az elemekből nagyon sok mindent vissza is fogunk látni, és nagyon sok mindent nem – kezdte Gerliczki Máté edző arra vonatkozóan, hogy készen áll-e a csapat a rajtra. – Ez a tapasztalata az edzőmeccseknek is. Rengeteg játékos kicserélődött és a második csapatok jellemzője, hogy nagyon fiatal az átlagéletkora, ezért nem lesz egyszerű a szezon, de a tapasztalat azt mondja, hogy folyamatosan erősödünk bele a mezőnybe, és egyre jobbak leszünk. Ugyanakkor az a reményünk, hogy már a bajnokság elején gyűjtögetjük a pontokat, én is már csak olyan vagyok és a klub is azt az álláspontot képviseli, hogy csak nyerni szeretünk. Ez most sem változott, hiába cserélődött ki a keret, minden mérkőzésen a győzelemért fogunk harcba szállni. Erre minden esélyünk megvan az első mérkőzésen is, begyűjtöttük az ellenfélről a szükséges információkat, több edzőmeccsét is láttuk a Hatvannak, tudjuk, mire számíthatunk. Ha tökéletes mérkőzést játszunk, akkor nyerni tudunk a nyitányon.”

A mérkőzést 500 forintos belépőjegy megváltása mellett lehet megtekinteni, a 14 éven aluliaknak és a 70 év felettieknek nem kell fizetniük.


NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 1. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II–FC HATVAN

Várkerti Sporttelep, vasárnap, 11.00

Vezeti: Vinter Béla Gábor (Elek Balázs, Tóth Ádám)


A borítófotón: A két csapat tavaszi mérkőzésén (2–2) az azóta már az NB I-es csapatunk keretéhez tartozó Raul-Martin Stefan (balra) is játszott a Hatvan ellen

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-02-25 15:00
OTP Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mezőkövesd Zsóry FC
1-2
1-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2024-02-17 15:30
OTP Bank Liga, 21. forduló