Pozítiv mérleg

Egy hazai és hat idegenbeli mérkőzés várt fiatal játékosainkra – EDZŐI ÉRTÉKELÉSEKKEL.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 6. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Várda LA 1–0 (1–0)
VLA: Kovács M. – Biljusz, Tenkács, Osztrovka, Szikszai (Racskó, a szünetben), Rózsa S., Mavrodij (Krucan, 62.), Babics, Babják (Kozák, 70.), Klinfinszkij (Kobeljas, 83.), Kancsij (Scsadej, a szünetben). Edző: Csernijenko Ruszlan
Gól: Mondovics (31.).
Csenijenko Ruszlan: – Jól kezdtük a mérkőzést, enyhe mezőnyfölényben játszottunk, és volt három-négy lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a vezetést. Ezt elmulasztottuk, a Puskás viszont élt egy kontratámadás adta eséllyel. A szünet után is mindent megtettek a srácok, de ekkor már az ellenfél is veszélyesebben játszott. Tanulság, hogy a meccset akkor kell eldönteni, amikor lehet, ezt mi nem tettük meg, így megint pont nélkül maradtunk idegenben.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 5. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Várda LA 2–2 (1–1)
VLA: Tkacsenko – Németh V., Csáki G., Bac, Fedorov (Borovszkij, 64.), Molnár M., Koljada (Barati, 25.), Csengeri (Csarkó, 64.), Rudik, Prjamov, Milik (Kozma Zs., 64.). Edző: Belényesi Miklós
Gól: Gyenes (6.), Szakos (51.), illetve Csengeri (17.), Kozma Zs. (74.).
Kiállítva: Bac (29.).
Belényesi Miklós: – Gratulálok a játékosoknak a teljesítményükhöz, nagyon nagy munkát tettek bele a mérkőzésbe. A tavalyi csapatunknál tapasztaltunk hasonlót, mikor megfordul valami a fejekben, és jó átélni mindazt, ami a pályán történik. Rosszul kezdtük a mérkőzést, hamar hátrányba kerültünk, utána viszont nagyon jól reagáltunk a történtekre, gyönyörű gólt szereztünk és már átvettük az irányítást, mikor megkaptuk az érthetetlen piros lapot. Ez sajnos mérkőzés eredményét befolyásoló döntés volt! Játékrendszert váltottunk, ami működött, nem szerzett volna gólt az ellenfél, de jött egy érthetetlen tizenegyes, amit végképp nem értettünk, mert becsúszó játékos ugyan hova tegye a kezét? Ismét jól reagáltunk, emberhátrányban is sokkal több veszélyes helyzetünk volt, és akkor még a végére még egy slusszpoén, hogy szabadrúgást rúgnánk a 89. percben jó helyről, erre a játékvezető úgy gondolta, hogy hosszabbítás nélkül lefújja a mérkőzést. Ennyi mindent egyszerre még nem éltünk át, de ezen is túl vagyunk. Ami szembetűnő volt, hogy végre jelentkeztek a kisvárdai jegyek, mentálisan és fizikálisan is felőröltük az ellenfelet, csak a harmadik gól hiányzott.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 5. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Várda LA 0–1 (0–0)
VLA: Mihajljuk – Horvát A., Fedor, Petics (Bobal, 87.), Amászta, Buda M., Knisz, Veprik (Erdős Zs., 87.), Piros M., Lupij, Jazsik. Edző: Márton István
Gól: Knisz (92.).
Márton István: – Mindkét csapat felvállalta a magas letámadást, valamint a nyílt támadójátékot, ezért itt is, ott is akadtak helyzetek. Az utolsó pillanatig hittünk a győztes gól megszerzésében, amit a hosszabbításban sikerült is elérnünk.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 6. FORDULÓ
Illés Akadémia-Haladás–Várda LA 0–1 (0–1)
VLA: B. Herc – Osztroha M., Táth (Oláh K., 78.), Budaházi Zs., Fodor Á., Szarvas M., Nagy M., Hodovanec, Volvacs (Gombkötő, a szünetben), Szencsenkov, Kiss R. (Fidler, 66.). Edző: Törtei Tamás
Gól: Budaházi Zs. (8.).
Törtei Tamás: – Ugyanolyan sok hibával játszottunk mint szerdán, annyi különbséggel, hogy most taktikailag fegyelmezettek voltunk és beleálltunk a párharcokba. Igazi csapatmunka volt. Gratulálok a srácoknak!
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 6. FORDULÓ
Várda LA–Diósgyőri VTK 1–5 (0–2)
VLA: Székely K. (Szkalij, a szünetben) – Suba, Dovganics (Száraz A., 67.), Gyarmati Á., Dovbak, Szitnik (Dzsatalov, a szünetben), Helmeczi, Kravcsuk, Hadházi L. (Tiscsenko, 60.), Tkacs (Jurik, 67.), Khizsnjak. Edző: Katona György
Gól: Dzsatalov (50.), illetve Szabó B. (6.), Szemes (33.), Schön (47.), Kozma B. (74.), Pasajev (76.).
Katona György: – Bátortalanul kezdtünk. Sajnos ez az egész első félidőre is elmondható, mert a párharcok nagy részét az ellenfél nyerte meg. A második játékrészben kicsit változott a helyzet, akkor már voltak lehetőségeink, de a ezúttal az ellenfél fizikai fölényével nem tudtunk mit kezdeni, így megérdemelt vendégsiker született.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 6. FORDULÓ
Debreceni EAC–Várda LA 2–7 (0–2, 1–4, 1–4)
VLA: Halász E. – Takács D., Kulik, Povhanics, Kapitány, Csendes, Licz, Szpivák, Grica. Csereként lépett pályára: Bódi L. (kapus), Paronai, Orgován Cs., Sajtos, Tóth Á. Edző: Oláh Levente
Gól: Szabados (21.), Bacsa (76.), illetve Kulik (13., 18., 24. és 68.), Povhanics (30., 70. és 79.)
Oláh Levente: – A szezon eddigi legjobb játékával rukkoltunk elő, aminek nagyon örülünk. A múlt heti gyengébb játékunk után újra a megfelelő ritmusban fociztunk. Támadásban és védekezésben is rendben voltunk, mindenki hozzátette a maga részét ehhez a sikerhez, amihez gratulálok minden játékosnak! A két kapott gól és a rengeteg kihagyott helyzet miatt van némi hiányérzetem, de az összkép pozitív.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 6. FORDULÓ
Debreceni EAC–Várda LA 2–5 (1–1, 1–2, 2–4)
VLA: Éles N. – Balogh G., Nagy Á., Varga I., Németh B., Illés B., Obsitos, Osztroha Á., Vaszilykiv. Csereként lépett pályára: Mészáros M. (kapus), Szabó Á., Nagy P., Beresnyák, Koszta Cs., Sztolykó, Soltész Á. Edző: Baksa Zoltán
Gól: Gicsei (9.), Harsányi L. (55.), illetve Németh B. (5.), Vaszilykiv (26.), Sztolykó (53. és 55.), Soltész Á. (80.).
Baksa Zoltán: – Rossz felfogásban kezdtünk, tompán, enerváltan futballoztunk, sok volt a ki nem kényszerített hiba. A mérkőzés nagy részében a játék az ellenfél térfelére korlátozódott. Mezőnyben domináltunk ugyan, de kulcspasszainkba, valamint befejezéseinkbe az esetek többségében hiba csúszott. Levonjuk a megfelelő következtetéseket, azokat átbeszéljük és készülünk a következő összecsapásra.

