Pont ötven idegenbeli pont
Aktuális és örökstatisztikák: A mostani bajnokságban a tizenegyest hárító Dombó Dávid az első, aki átlépte az 1500 perces határt.
Nem győzzük hangsúlyozni és harsogni, hogy megszereztük első pontunkat a Ferencváros ellen, a Groupama Arénában pedig az első gólunkat is. Ami a gólok számát illeti, Jelena Richárd találata a 98. volt, amit az NB I-ben elértünk, a pont pedig az 50., amit idegenben gyűjtöttünk. A szerzett gólokat szépen megfeleztük, 49-49 van belőle otthon és idegenben is, az első félidőket tekintve viszont éppen ötven. Jelena nemcsak a Fradi kapuját, hanem a 40. percet is felavatta, hiszen ebben a játékpercben korábban még nem értünk el gólt.
Az egyéni statisztikákra rápillantva, furcsa képet fest, hogy Lucas több kategóriában sincs a dobogón – ügyének nem tett jót, hogy az idei három meccsből egyet sérülés, egyet (épp a Fradi ellenit) pedig eltiltás miatt kellett kihagynia. Viszont ezen a mérkőzésen is avattunk újoncot, Herdi Prenga a mostani bajnokságban a 29., összességében pedig az 55. játékos, aki kisvárdai színekben az NB I-ben pályára lépett. A játszott perceket tekintve az 1500-as határt átlépő Dombó Dávid állt az élre.
Claudiu Bumba bajnokságbeli hetedik gólpasszát adta, ami összességében a kilencedik volt, ezzel megközelítette az ezen mutatót tekintve a klub örökrangsorát tíz assziszttal vezető Rados Proticsot.
A mostani bajnokságban ez volt a nyolcadik mérkőzés, amikor vezetéshez jutottunk, és az első, amit nem tudtunk megnyerni. Ez most talán megbocsátható... Összességében pedig a 40. olyan NB I-es meccsünket játszottuk, amikor mi szereztük az első gólt, és azon belül a nyolcadik döntetlenük.
Szó szerint tucateredménnyé vált az 1–1, hiszen ez volt a 12. alkalom, amikor így végeztünk. Ezzel ez a fajta eredmény már egyedül vezeti a gyakorisági rangsort a 0–1 előtt, ami tizenegyszer fordult elő az eddigi élvonalbeli történetünkben.
2020-2021: Várdai leg-, leg- leg-… (18 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Jaroslav Navrátil 18, Bohdan Melnik, Claudiu Bumba, Sassá 17-17
Legtöbb játszott perc: Dombó Dávid 1506, Hej 1483, Melnik 1469, Lucas 1458, Bumba 1309
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Hej, Lucas, Dombó 16-16, Melnik, Bumba, Navrátil 15-05
Legtöbb végig játszott meccs: Dombó 16, Hej 15, Melnik 14
Legtöbbször lecserélve: Navrátil 15, Driton Camaj 10, Sassá, Bumba 9-9
Legtöbbször becserélve: Kovácsréti Márk 10, Horváth Zoltán 9, Roman Karaszjuk 8
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Navrátil 18, Bumba 17, Sassá, Melnik 15-15
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó, Janisz Karabeljov 280-280, Lazar Csirkovics 210
A házi góllövőlista: Fernando Viana, Navrátil, Szimovics, Jelena Richárd 3-3, Bumba, Sassá 2-2, Sztavrosz Cukalasz, Rubus Tamás, Niko Datkovic, Kovácsréti 1-1
Gólpassz: Bumba 7, Viana 4, Navrátil, Camaj, Kovácsréti, Sassá 2-2, Szimovics 1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Bumba 9 (2+7), Viana 7 (3+4), Navrátil 5 (3+2), Szimovics 4 (3+1), Sassá 4 (2+2), Jelena 3 (3+0), Kovácsréti 3 (1+2), Camaj 2 (0+2), Cukalasz 1 (1+0), Rubus 1 (1+0), Datkovic 1 (1+0)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 429 perc (11-15. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 34 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 379 perc (11-15. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 53 perc
Sárga lap: Datkovic, Lucas, Hej 5-5, Melnik, Rubus, Szimovics, Viana 3-3, Dombó, Cornel Ene, Sassá 2-2, Cukalasz, Bumba, Camaj, Mihai Minca, Jelena, Navrátil, Lazar Zlicsics, Ötvös Bence, Leoni, Heidi Prenga 1-1
Kiállítva: Viana, Hej 1-1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 84
Összesített mérleg: 84 mérkőzés, 29 győzelem, 21 döntetlen, 34 vereség, 98–111-es gólkülönbség, 108 pont, 1,2857 pont/mérkőzés
Összesített hazai mérleg: 41-15-13-13, 49–47, 58, 1,4146 pont/mérkőzés
Összesített idegenbeli mérleg: 43-14-8-21, 49–64, 50, 1,1627 pont/mérkőzés
Legtöbb mérkőzés: Lucas 78
Legtöbb játszott perc: Lucas 7150
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 78
Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 73
Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi András 29
Legtöbbször becserélve: Sassá 39
Legtöbb meccs sorozatban: Gheorghe Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Grozav 12
Legtöbb gólpassz: Rados Protics 10
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Sárga lap: Lucas 27
Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2