Pont 150 pont
Aktuális és örökstatisztikák: Debütált a 61. játékos a színeinkben, megvan a harmadik tízgólosunk is.
A gyirmóti mérkőzésen megszereztük a 150. pontunkat az NB I-ben – ehhez 112 mérkőzésre volt szükség. Más kérdés, hogy már-már a 151. és a 152. egység is a zsebünkben volt, amikor a 92. percben jött a hazaiak egyenlítő gólja. Ebben a játékpercben a harmadik gólunkat kaptuk élvonalbeli történetünk során, de most először olyat, ami pontokba került, a korábbi kettővel ugyanis az ellenfél „csak” megerősítette győzelmét.
A mérkőzést sérülés miatt kihagyó Lazar Csirkovics 19 egyvégtében lejátszott bajnoki összecsapás után hagyott ki egyet, így már csak Dombó Dávidnak van olyan játszott meccs sorozata, amelyet az előző bajnokságból hozott át magával. Rubus Tamás ebben a bajnokságban (sőt, ebben a naptári évben) most kapott először szerepet NB I-es csapatunkban, amelyben Andrei-Ionut Peteleu abszolút újoncként debütált. Így a 2021-2022-es bajnoki évben immár 22, a negyedik éve íródó élvonalbeli történelmünk során összesen 61 játékos jutott szóhoz kisvárdai színekben.
Ha maradt volna 1–0 a végén a javunkra, akkor ez az eredmény elhúzott volna „üldözőitől”, a 0–1-től és az 1–1-től, így viszont, hogy 1–1 lett a vége, mindháromféle eredmény 13 alkalommal fordult elő az NB I-es mérkőzéseinken – ezzel hármas holtversenyben állnak az élen.
Claudiu Bumba a harmadik futballista, aki elérte a tízgólos határt kisvárdai játékosként az élvonalban. A Gyirmóton büntetőből eredményes futballista a kilencgólos Jaroslav Navrátiltól lépett meg, utolérte a klub örök góllövőlistáján Horváth Zoltánt, és immár csak Gheorghe Grozav (12 gól) előzi meg őt is.
2021-2022: Várdai leg-, leg- leg-… (13 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Dombó Dávid, Jaroslav Navrátil, Jasmin Mesanovic 13-13
Legtöbb játszott perc: Dombó 1251, Mesanovic 1139, Csirkovics 1103, Hej Viktor 1091
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Dombó, Navrátil, Mesanovic 13-13
Legtöbb végig játszott meccs: Dombó 13, Csirkovics 11, Matheus Leoni, Hej 10-10
Legtöbbször lecserélve: Navrátil 11, Mesanovic 8, Ötvös Bence 6
Legtöbbször becserélve: Zlicsics Lázár 9, Driton Camaj 7, Nagy Mihály Krisztián 6
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Dombó 22 (az előző bajnokságból áthozott sorozat), Navrátil, Mesanovic 13-13
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó 1251, Herdi Prenga 911, Hej 672
A házi góllövőlista: Navrátil 5, Mesanovic 4, Camaj, Claudiu Bumba 3-3, Leoni, Bohdan Melnik, Hej, Zlicsics, Jasir Asani 1-1. Öngól: Tamás Krisztián (Bp. Honvéd)
Gólpassz: Bumba, Ötvös 4-4, Hej, Mesanovic 3-3, Leoni, Zlicsics 2-2, Szlobodan Szimovics, Nagy M. K., Asani 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Mesanovic 7 (4+3), Bumba 7 (3+4), Navrátil 5 (5+0), Hej 4 (1+3), Ötvös 4 (0+4), Camaj 3 (3+0), Leoni 3 (1+2), Zlicsics 3 (1+2), Asani 2 (1+1), Melnik 1 (1+0), Szimovics 1 (0+1), Nagy M. K. 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226 perc (4-7. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 2 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 194 perc (7-10. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 83 perc
Sárga lap: Szimovics 5, Zlicsics 4, Melnik, Csirkovics, Navrátil, Mesanovic, Hej 3-3, Anton Kravcsenko, Bumba, Camaj, Ötvös, Janisz Karabeljov, Nagy István masszőr 2-2, Czérna Erik, Dombó, Leoni, Prenga, Nagy M. K., Oláh Gergő technikai vezető, Sandro Tomic kapusedző 1-1
Kiállítva: Ötvös, Hej, Melnik, Camaj, Leoni 1-1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 112
Összesített mérleg: 112 mérkőzés, 41 győzelem, 27 döntetlen, 44 vereség, 129–142-es gólkülönbség, 150 pont, 1,3392 pont/mérkőzés
Összesített hazai mérleg: 54-21-16-17, 67–59, 79, 1,4629 pont/mérkőzés
Összesített idegenbeli mérleg: 58-20-11-27, 62–83, 71, 1,2241 pont/mérkőzés
Legtöbb mérkőzés: Melnik 91
Legtöbb játszott perc: Melnik 7649
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 81
Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 75
Legtöbbször lecserélve: Sassá 31
Legtöbbször becserélve: Sassá 42
Legtöbb meccs sorozatban: Bumba (2020-2021: 2-32. forduló) 31
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Gheorghe Grozav 12
Legtöbb gólpassz: Bumba 14
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 24 (10+14)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó, 2020-2021: 26-31. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Legtöbb sárga lap: Lucas 27
Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej 2-2
A borítófotón: Andrei-Ionut Peteleu a 61. játékos, aki bemutatkozhatott az NB I-es kisvárdai csapatban
Fotó: Ombodi Tamás