Pompás pálya várja a csapatokat
A Várkerti Stadion személyzete befejezte az előkészületeket a szombati mérkőzés előtt.
„A munka gyümölcse” címmel posztolta a fenti fotót a közösségi médiában Vakarcs Ferenc, a Várkerti Stadion pályamestere. Érthető a büszkesége, hiszen csoportja nem akármilyen munkát végzett az elmúlt, meccsmentes hetekben. A stadion centerpályáját éppen úgy és olyan rendszerességgel ápolták (miközben az edzőpályákat is rendben tartották persze), mintha tartana a bajnokság. Ennek eredménye, hogy péntek délutánra már ünnepi pompájában ragyogott a játéktér, üde zöld gyeppel, amelyet harmonikus csíkozásúra nyírtak. Ilyen körülmények között öröm lesz futballozni, még edzőmeccsen is. Főként, hogy a csapat legutóbbi fellépése óta több mint két hónap telt el.
A Kisvárda Master Good–DVSC edzőmeccsek szombaton 11 és 13 órakor kezdődnek a Várkerti Stadionban – zárt kapuk mögött. A mérkőzésekről honlapunkon szöveges online közvetítésben számolunk be.