Otthonában még veretlen az ellenfél

2022-04-08 23:02:46
Kisvárda FC

Miként a BKV Előre, a Füzesgyarmat hazai sorozatába is belerondítana NB III-as csapatunk. BEHARANGOZÓ

Egymást követő második idegenbeli mérkőzésén játszik olyan ellenféllel NB III-as csapatunk, amely hazai környezetben veretlenül fogadja együttesünket. A múlt héten a BKV Előrét sikerült megfosztani ettől a titulustól, nem is akármilyen eredménnyel, 4–0-s sikerrel, most vasárnap pedig Füzesgyarmatra látogat a tartalékcsapatunk – oda, ahol a hazai csapatnak hat győzelem és nyolc döntetlen az otthoni mérlege, vereség nélkül.

„A szerényebb helyezése ellenére a Füzesgyarmat a mezőny egyik legjobb játékosállományával rendelkező csapata, tele magasabb osztályt megjárt futballistákkal – jellemezte az ellenfelet Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője. – A múlt héten sokakat megleptünk, és nagy fegyvertényt vittünk véghez azzal, hogy nyertünk a BKV otthonában, most hasonló babérokra törünk, igaz, továbbra is több problémával küzdünk. A csapat legutóbb megmutatta, hogy mire is képes, ha meg tudjuk ismételni a múlt heti játékot, akkor lehet keresnivalónk Füzesgyarmaton is.”



NB III KELETI CSOPORT: 29. FORDULÓ

FÜZESGYARMATI SK (10.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (6.)

Füzesgyarmat, Lázár Gyula Sporttelep, vasárnap, 16.00

Vezeti: Dobai János (Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc)


next match
Újpest FC
Kisvárda Master Good
Budapest, Szusza Ferebc Stadion
2022-10-01 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szőnyi út, BVSC-Zugló Stadion
2022-09-17 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért