Ötről a hatra jutunk

2019-10-18 19:36:27
Kisvárda FC

Eddig is ő dirigálta a legtöbb meccset csapatunkban az NB I-ben, Kaposváron megerősíti a „vezető” pozícióját.

A 2018-2019-es bajnokságban két-két meccsünket vezette Solymosi Péter az MTK és a Budapest Honvéd ellen (az MTK ellen mindkettőt idegenben, a Honvéd ellen mindkettőt hazai pályán), egyet pedig Mezőkövesden. A szombati Kaposvár–Kisvárda Master Good összecsapás játékvezetőjével eddig tehát ötször találkoztunk ebben a minőségében az NB I-ben – ilyen értelemben a 47 éves spori a rekorder az élvonalbeli meccseinken.

Solymosi Péter szombaton ötről a hatra jut, az eddigi találkozásaink alkalmával két-két győzelem és döntetlen valamint egy vereség a mérleg, a gólkülönbség 5–6. Tizenegyest egyet ítélt a kisvárdaiak javára, a piros lapot egyszer sem mutatta fel az általa vezetett, várdai érintettségű mérkőzéseken. Sárga lapból tízet adott – tíz különböző – várdai futballistának, nyolcat az ellenfelek futballistáinak.

A 289. NB I-es összecsapását vezető Solymosi Péter segítői lesznek Kaposváron: Ring György, Huszár Balázs (oldalvonali asszisztens), Csonka Bence, Molnár Attila (alapvonali asszisztens) és Becséri Gergely (tartalékjátékvezető).


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló