Ő állított ki legutóbb várdai játékost

2019-12-06 17:34:01
Kisvárda FC

Az a játékvezető dirigál a szombati meccsünkön is, aki az elsőt is vezette.

A Kisvárda Master Good NB I-es történelmének első mérkőzését Bognár Tamás vezette. A jelek szerint a 48.-at is ő fogja, hiszen a szombati Újpest elleni bajnokinkra is a 41 éves, Veszprém megyei sporit jelölték. Neki ez lesz a 194. összecsapása, amelyet az NB I-ben vezethet.

Szóval ő fújta tavaly júliusban a Vidi–Kisvárdát, amelyen jó korán, már a 12. percben kiállított várdai játékost, Vári Barnabást – nem biztos, hogy jogosan, sőt, biztos, hogy nem. Idén szeptember 14-én, amikor másodszor vezetett a Kisvárdának, jogosan dugta az orrá alá a piros lapot a magáról megfeledkező Sztavrosz Cukalasznak, akivel párban a Mezőkövesd játékosát Karnyickit is leküldte a pályáról. Szóval, ha ő vezet nekünk, akkor mindig van piros lap (azóta sem állították ki egyetlen játékosunkat sem) – tizenegyest ellenben csak egyet ítélt, Vári kiállításával párhuzamoson a Vidi javára. Azt akkor kihagyták a fehérváriak, pontosabban a momentán műtét előtt álló kapusunk, Felipe védte.

A Bognár Tamással játszott meccseink: Mol Vidi FC–Kisvárda Master Good 4–0 (2018. július 21.), Kisvárda Master Good–Mezőkövesd 1–2 (2019. szeptember 14.) – vagyis két vereség. Az általa kiosztott sárga lapok: öt a Kisvárdának, kettő az ellenfeleknek.

A szombati meccsen Bognár Tamás munkáját az oldalvonalaknál Georgiou Theodoros és Kóbor Péter, alapvonali asszisztensként pedig Bogár Gergő és Lovas László segíti. A tartalékjátékvezető Garai Péter lesz.



Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló