Nyolc győzelem mellé bronzérem
Utánpótláshíradó: A VLA U112-es csapata a hétvégén nem érte be a bajnokin aratott sikerrel.
A szombati, Sajóvölgye Focisuli elleni bajnoki (8–0) után a kárpátaljai Beregszász felé vette az irányt a Várda LA U12-es (2008-as születésűekből álló) csapata, amely nagyszabású, húszcsapatos nemzetközi tornán vett részt. A remek szervezésű viadalon a kisvárdaiak remekeltek, az egyszer húszperces meccseken zsinórban aratott hét győzelemmel jutottak be az elődöntőbe. Ott jött egy kisebb botlás, így nem sikerült a döntőbe kerülni, de a bronzmérkőzést is megnyerték a mieink, és végül nyolc sikerrel valamint egy vereséggel végeztek a harmadik helyen. A kisvárdaiak különdíjjal is gazdagodtak, Buda Milán nyerte el a torna gólkirályának járó címet.
„Nagyon hasznos tornán vagyunk túl, a mérkőzések tapasztalatait hasznosítani tudjuk majd a bajnoki folytatásban. Mindig jó, ha a megszokott közegünkből kimozdulva, más futballkultúrából érkező csapatokkal is találkozunk. A tornán alig kaptunk gólt, összesen hármat, viszont szinte számolatlanul szereztük azokat. A mutatóink alapján megérdemeltük volna, hogy az első helyen végezzünk, de így is elégedett vagyok a srácokkal, akik jól bírták a meccsterhelést” – értékelt Erős Gábor, a VLA U12-es legénységének edzője.
A csapat tagjai voltak: Dmitrij Koblienszkij, Ablonczy Csanád, Bíró Botond, Buda Milán, Fedir Hodovanets, Horvat Andrii, Iski Levente, László Ádám Milán, Máté Csaba, Pekarik Péter, Pfaijfer István, Polyák Zalán. Edző: Erős Gábor