Nyitány három korosztályban
A Várda LA U19-es és U15-ös csapata hazai pályán, az U14-es idegenben kezdi az idényt. BEHARANGOZÓ
A 2023-2024-es bajnoki szezonban a Várda LA valamennyi korosztálya kiemelt bajnokságban szerepel – az U19-esek csatlakozásával ez most először fordul elő. Három csapatunk kezdi meg szombaton az idényt – a legnagyobbak az Újpestet fogadják, míg az U15-ösök a Győrrel kezdenek ugyancsak hazai pályán, az U14-esek pedig a Honvédhoz látogatnak.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 1. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA–Újpest FC
Ádámszki Róbert, a VLA edzője: – Három hete dolgozunk együtt a srácokkal, és egy rossz szavam sem lehet rájuk, becsületesen teszik a dolgukat az edzéseken. Amit elterveztünk, azt ezidő alatt megvalósítottuk, kellő önbizalommal kell, hogy pályára lépjünk az első bajnoki mérkőzésen, az Újpest ellen. Látom a szemekben a győzni akarást, és bízom a sikeres nyitányban.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 1. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA–ETO FC Győr
Törtei Tamás, a VLA edzője: – A vártnál jobban sikerült a felkészülés, gondolok itt az edzéslátogatottságra, a befektetett minőségi munkára és nem utolsó sorban az edzőmérkőzéseken elért eredményekre. Tele vagyunk önbizalommal. Mindez arra predesztinál minket, hogy pozitív élményekkel hagyjuk el a pályát az első fordulót követően. Tudatos, alázatos, minőségi játékot várok a srácoktól.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 1. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Honvéd-MFA–Várda LA
Katona György, a VLA edzője: – Hosszú és nagyon kemény szezon vár ránk. Ez az első év, amikor egész pályán szerepel ez a csapat. Minden pillanatban azon leszünk, hogy a nagypályás futball minden csínját-bínját megtanulják és tovább fejlődjenek játékosaink. Első ellenfelünk a Honvéd, amely utánpótlástéren mindenképpen az elitbe tartozik. Tiszteljük az ellenfelünket, de nem fogjuk olcsón adni a bőrünket. Mindent megteszünk a jó eredmény eléréséért, még úgy is, hogy az előjelek nem túl jók, hiszen a keret tizenhárom bevethető játékosból és két kapusból áll, de ezt a feladatot most így kell megoldani.