Nyílt meccsen gólparádé, vereséggel
Szinte minden esély elszállt, de legalább akadémiai újoncunk gólt szerzett. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Reálisan nézve a győzelemmel maradhatott meg a bennmaradási reményünk szombaton délután a Puskás Akadémia otthonában, ahol a klubtörténet századik idegenbeli mérkőzését játszottuk.
Mozgalmasan indult a meccs, az első negyedóra után úgy mutatott 0–0-t az eredményjelző tábla, hogy mindkét oldalon születhetett volna három-három gól is. Mi is megúsztunk néhány hazai helyzetet, de a másik kapunál Jasmin Mesanovic, Bernardo Matic és Bohdan Melnik is helyzetbe került – Pécsi Ármin hatalmasat védett Matic fejesét követően. A támadójáték rendben volt, hiszen veszélyeztettünk eleget, de hátul sok volt a hiba, többször is a védelmünk mögé kerültek a felcsútiak. Két ilyen helyzet után meg is léptek két góllal, majd Kovács Marcellnek kellett nagyot védenie. Utóbb ennek a bravúrnak felértékelődött a jelentősége, hiszen az első félidő rendes játékidejének utolsó percében Jaroslav Navrátil szépített, azok után, hogy Driton Camaj pontosan helyezett lövését Pécsi Ármin még kipiszkálta a felső sarokból.
Az első félidőben mindkét csapat hét-hét alkalommal találta el a kaput, amiből arra következtettünk, hogy a szünet utáni periódus is mozgalmas lesz. Így is folytatódott a meccs, de szívesen lemondtunk volna a második játékrész elején történtekről, hiszen Nagy Zsolt a második góljával tovább növelte a hazaiak előnyét. A válogatottal Európa-bajnoki részvételre pályázó szélső kilencedik gólját jegyezte a szezonban, a harmadikat csapatunk ellen. A negyediket Komáromi György szerezte, ismét olyan szituációból, amiker kiszolgáltatott helyzetbe került a kapusunk.
A csereként beállt Milos Szpaszics lábában volt a széptő gól, de centikkel fölé lőtt, két esetben pedig hiába vizsgálódott a VAR kezezés miatt, egyik után sem kaptunk tizenegyest. A hajrában újabb akadémiai nevelésű újoncot avattunk, ráadásul a hétfőtől érettségiző Ésik Ákos be is vette az ellenfél kapuját, megszeretve a szépítő találatunkat.
Négy veretlenül megvívott bajnoki után veszítettünk, és estére csak akkor maradnak meg a halovány bennmaradási remények, ha az Újpest nem szerez pontot a Diósgyőr ellen...
OTP BANK LIGA: 31. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–2 (2–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 1310 néző, v.: Derdák (Csatári, Belicza)
PUSKÁS AKADÉMIA: Pécsi Á. – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Szolnoki (Batik, 82.), Plsek (Favorov, 79.) – Komáromi (Colley, 79.), Corbu (Vékony, 86.), Nagy Zs. – Puljic (Bévárdi, 86.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
KISVÁRDA: Kovács M. – R. Stefan (Cipetic, a szünetben), Lippai, Jovicic, Körmendi – Melnik, Matic – Navrátil (Ésik Á., 86.), Makowski (Ötvös, 59.), Camaj (Ilievszki, 68.) – Mesanovic (Szpaszics, 59.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Puljic (1–0) a 29., Nagy Zs. (2–0) a 38., Navrátil (2–1) a 45., Nagy Zs. (3–1) az 50., Komáromi (4–1) a 65., Ésik Á. (4–2) a 91. percben
A gólok története
29. perc: Plsek indította a bal oldalon kiugró Puljicot, aki elé kifutott és kivetődött Kovács Marcell, de a hazaiak támadója 12 méterről jobbal a kapu bal alsó sarkába pörgette a labdát, 1–0.
38. perc: Komáromi került a védelmünk mögé a jobb oldalon, az alapvonalról beadott, Nagy Zsolt pedig éles szögből, négy méterről úgy lőtt a kapu jobb oldalába, hogy Kovács Marcell csak beljebb tudta segíteni a labdát, 2–0.
45. perc: Melnik keresztlabdájával Körmendi tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre, középre gurítása elment Mesanovic és Makowski előtt, Navrátil pedig hét méterről jobbal a jobb felső sarokba lőtte, 2–1.
50. perc: Puljic vette el a labdát a jobb oldalon Jovicictól, középre adott, Nagy Zsolt ballal kapásból, hét méterről a jobb alsó sarokba lőtte, 3–1.
65. perc: Puljic indította a jobb oldalon megiramodó Komáromit, aki lefutotta a védelmet, és a kivetődő Kovács Marcell mellett a jobb alsó sarokba pörgette a labdát, 4–1.
91. perc: Szpaszics a jobb oldalon az ötös sarkától sarokkal játszott vissza, Ilievszki hat méterről lőtt, Pécsi Ármin kiütötte a labdát, az újonc Ésik Ákos pedig jobbal hat méterről a jobb alsó sarokba lőtte, 4–2.