Nyerő lesz-e a huszonegy?

2020-06-22 17:00:13
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák a 31. forduló után: Egyes mérkőzésenkénti átlag körül mozog az idegenbeli pontjaink és góljaink száma.

A 21. NB I-es meccsén megszerezte az első gólját, ezzel ebben a bajnokságban Kovácsréti Márk a 15., összességében pedig a 21. kisvárdai játékos, aki feliratkozott a góllövőlistára. Maradva a 21-es számnál: NB I-es történelme 21. győzelmét aratta vasárnap csapatunk, amiről azonban csak később derül ki, hogy valóban nyerő szám lesz-e, magyarán elég-e a bennmaradáshoz. Mindenesetre a tavalyi tízes győzelmi számot eggyel már felülmúltuk, és két fordulóval a zárás előtt elértük azt a pontszámot (38), ami egy éve a bajnokság végén állt a nevünk mellett.

Bajnokságbeli negyedik idegenbeli győzelmünket arattuk, a Honvéd után a Kaposvár otthonában is másodszor nyertünk, összességében pedig ez volt a kilencedik „nem hazai” győzelmünk az NB I-ben. Harminchárom idegenbeli mérkőzés után 32 szerzett pontnál tartunk, mindehhez 34 gólt kellett eddig szereznünk, tehát az idegenbeli gól/meccs és pont/meccs átlagunk is egy körül mozog.

A furcsa körülmények között született első gólunkat megelőző asszisztot Rados Protics jegyezte, aki így már tizedik gólpassznál tart, amivel az örökranglistán egyedül ugrott az élre. Sztavrosz Cukalasz bajnokságbeli harmadik találatával (amelyet követett a harmadik gólpassza is) 286 percnél sikerült megszakítani a szerzett gól nélküli sorozatunkat – ez volt a bajnokságban a második leghosszabb gólmentes szériánk. Görög középpályásunk akkor is főszereplője volt a mérkőzésnek, amikor legutóbb, 2019. május 19-én 2–1-re nyertünk – akkor a Mezőkövesd ellen (ki ne emlékezne arra az összecsapásra…) mindkét gólunkat ő szerezte. Érdekes, hogy ebből az alapvetően gyakori eredményből eddig csak kettő született az eddigi 64 NB I-es bajnokinkon, bár a 2–1-es vereségeket tekintve ötnél tartunk.

Ezúttal Bohdan Melnik volt a jubiláló játékosunk, ő az 50. NB I-es meccsén lépett pályára – sajnos, sérülés miatt már korán le kellett cserélni.


2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (31 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Lucas 29, Rados Protics 28, Bohdan Melnik 26

Legtöbb játszott perc: Lucas 2742, Protics 2607, Melnik 2247

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 29, Protics 28, Melnik 24

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 28, Protics 25, Melnik 21

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi András, Sztavrosz Cukalasz 12-12, Kovácsréti Márk 11

Legtöbbször becserélve: Tischler Patrik 18, Sassá 17, Gosztonyi 10

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Sassá 14, Tischler 3, Dombó Dávid, Cukalasz, Cornel Ene, Roman Karaszjuk, Kovácsréti, Lucas, Melnik, Protics, Rubus Tamás 2-2

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó, Ene, Lucas, Rubus 193-193

A házi góllövőlista: Grozav 7, Tischler 5, Lucas, Gosztonyi 4-4, Claudiu Bumba, Fernando Viana, Cukalasz 3-3, Anton Kravcsenko, Melnik, Sassá 2-2, Ene, Nemanja Obradovics, Rubus, Kovácsréti 1-1

Gólpassz: Grozav, Gosztonyi, Protics 5-5, Melnik 4, Cukalasz 3, Kovácsréti, Kravcsenko, Sassá, Bumba, Lucas, Viana 2-2, Felipe, Tischler, Hej Viktor, Teodorosz Beriosz 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 12 (7+5), Gosztonyi 9 (4+5), Tischler 6 (5+1), Lucas 6 (4+2), Cukalasz 6 (3+3), Melnik 6 (2+4), Bumba 5 (3+2), Viana 5 (3+2), Protics 5 (0+5), Kravcsenko 4 (2+2), Sassá 4 (2+2), Kovácsréti 3 (1+2), Ene 1 (1+0), Obradovics 1 (1+0), Rubus 1 (1+0) Felipe 1 (0+1), Hej 1 (0+1), Beriosz (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226 perc (12-15. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 62 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 339 perc (14-18. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 52 perc

Sárga lapok: Protics, Lucas 10-10, Melnik 8, Bumba, Hej 6-6, Viana 5, Beriosz, Cukalasz, Hugo Seco, Grozav, Karaszjuk 4-4, Gosztonyi, Ene, Szlobodan Szimovics 3-3, Tischler, Kravcsenko, Sassá 2-2, Kovácsréti, Mihai Minca, Felipe, Obradovics, Szőr Levente, Dombó 1-1

Kiállítva: Cukalasz, Szimovics, Ene, Kovácsréti 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 64

Összesített mérleg: 64 mérkőzés, 21 győzelem, 13 döntetlen, 30 vereség, 75–90-es gólkülönbség, 76 pont, 1,1874 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 31-12-8-11, 41–38, 44, 1,41935 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 33-9-5-19, 34–52, 32, 0,969696 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Lucas 60

Legtöbb játszott perc: Lucas 5501

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 60

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 58

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 29

Legtöbbször becserélve: Sassá 32

Legtöbb meccs sorozatban: Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Protics 10

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 21

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló