Nincs olyan, hogy kötelező
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért: Szolnoki MÁV FC–Kisvárda Master Good, vasárnap 15 óra.
A kupáé a terep ezen a hétvégén a futballpályákon. Az NB I-es, NB II-es és NB III-as csapatok kivétel nélkül most kapcsolódnak be a sorozatba, amikor a legjobb 64 közé jutás a tét. A szövetség újításként ezt a fordulót hétvégére írta ki, ezért ezekben az osztályokban a hétvégén nincs is forduló. Csapatunk, a Kisvárda Master Good NB III-as ellenfelet kapott, és vasárnap 15 órakor Szolnokon lép pályára. Az osztálykülönbség alapján kötelező a továbbjutás? – kérdeztük a vezetőedzőtől, Dajka Lászlótól.
„A futballban nincs olyan, hogy kötelező, mert akkor elég egyhangú eredmények születnének – érkezett a válasz. – Nagyon is nehéz mérkőzésre számítunk, mert ugyan most valóban kétosztálynyi a különbség a két csapat között, de négy hónappal ezelőtt még egyazon sorozatban szerepeltek, és amennyire tudom, két nagyon kiegyensúlyozott mérkőzést vívtak egymással, amelyeken rendre az idegenben játszó csapat nyert. Jó lenne, ha ez a sorozat nem szakadna meg, mert természetesen az a célunk, hogy továbbjussunk.”
Arra is fel lehet használni ezt a mérkőzést, hogy a bajnokságban eddig kevesebb szerephez jutó játékosok is lehetőséget kapjanak?
„Ez is egyértelmű célunk – mondta Dajka László. – Az utóbbi hetekben jól teljesít a csapat a bajnokságban, így nehéz bekerülni a kezdőcsapatba. A vasárnapi mérkőzésen azok is szóhoz jutnak, akiket eddig téthelyzetben nem láthattam játszani, kíváncsi vagyok az ő teljesítményükre is.”
Addig is Dajka Lászlóra még szombaton is vár egy fellépés, hiszen az átépítésre váró Bozsik-stadiont búcsúztató rendezvénysorozat keretében rendezett gálamérkőzésre is meghívást kapott, mint a Budapesti Honvéd korábbi válogatott és többszörös bajnok játékosa.