Nézők nélküli mérkőzések

2020-03-12 10:46:26
Kisvárda FC

Nemcsak az NB I-es csapatunk találkozóit érintik a vészhelyzetre vonatkozó rendelkezések.

A kormány által a koronavírus terjedése miatt elrendelt vészhelyzetre reagálva a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) úgy rendelkezett, hogy csütörtöktől egészen visszavonásig az ország határain belül csak zárt kapuk mellett lehet mérkőzéseket rendezni. A rendelkezés nemcsak a pofi osztályokra, hanem az amatőr és az utánpótlás-mérkőzésekre is vonatkozik, ennélfogva Kisvárdán sem csak az NB I-es csapatot érinti.

Hanem a megyei I. osztályút is, így a szombaton 15 órára kiírt Kisvárda Master Good II–Mándok VSE összecsapás is zárt kapus lesz, vagyis szurkolókat nem áll módunkban beengedni a Várkert területére.

Utánpótláscsapataink közül az U12-es és az U13-as csütörtökön a Tarpával játszottak volna hazai pályán, míg az U17-esek és az U19-esek pénteken éppen Tarpára utaztak volna – ezek a mérkőzések az ellenfél kérésére elmaradnak.

Az U14-esek és az U15-ösök szombaton a Mol Fehérvár FC ellen játszanak Székesfehérváron – ugyancsak zárt kapuk mellett. A mérkőzés színhelyére csak a játékosokat és a sportszakembereket engedik be, ezért megkérjük a játékosok szüleit, hogy ne utazzanak el a találkozókra, mert oda nem nyernének bebocsátást.

Lány csapataink közül az U14-es kezdi meg a bajnokság tavaszi szezonját a hétvégén: a DVTK ellen szombaton 11 órakor kezdődő mérkőzés ugyancsak zárt kapus lesz, szurkolók (szülők sem) tudják megtekinteni a helyszínen a mérkőzést.

Másik két lány korosztályunk számára később kezdődik az idény: az U19-esek nyíregyházi mérkőzését a hét végéről március 28-ra halasztották, amikor a tervek szerint az U16-osok is megkezdik szereplésüket a Nyírség NSC ellen.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló