Nettó egy perc alatt fordítottunk

2023-05-19 23:23:42
Kisvárda FC

Megvan a kétszázadik NB I-es gólunk és az újabb győzelmünk is. BESZÁMOLÓ, GÓLOK.

Az utolsó hazai bajnoki mérkőzésünkre ketten is bejátszották magukat a kezdőcsapatba azok közül, akik az Újpest ellen csereként gólszerzőként adtak lendületet a csapatnak: Matheus Leoni sérült poszttársa, Enes Alic helyére került be, míg Mario Ilievszki Jasmin Mesanovic éktársa lett. Merthogy maradt a háromvédős és kétcsatáros szerkezet, a hátsó sorba kisebb érülése miatt nem kerülhetett be az eltiltását letöltő Dominik Kovacic, így maradt az Újpest elleni alakzat.

A már biztos kieső Vasas nyomás nélkül játszott, és lécet eltaláló lövéssel kezdett Holender Filip révén. Berecz Zsombor szöglet után, Jasmin Mesanovic távolról, Mario Ilievszki pedig jobboldali beadást követően közelről lőtt fölé.

Az izgalmak az első félidő hajrájára maradtak, előbb Berecz Zsombor révén szerzett vezetést a Vasas, majd hosszas VAR-ozás következett., Az egyértelműnek tűnt, hogy Szivacski Donát rálépett Mesanovic lábára a tizenhatoson belül, a kisbuszban ülők azt vizsgálták, hogy előzőleg Leoni nem volt-e lesen. Ötpercnyi tanakodás után Andó-Szabó Sándor a büntetőpontra mutatott, a tizenegyesből pedig Mesanovic megszerezte a klubtörténet 200. NB I-es gólját.

Az első és második gólunk között nettó egy perc telt el, hiszen a szünet utáni etapot nyomban góllal kezdtük – Leoni egymást követő második meccsén talált be. A Vasas némi mezőnyfölénye közepette kergette az eredményt, de mi is lezárhattuk volna a meccset újabb góllal. Ehelyett a hosszabbításban még meg kellett úszni egy vendéghelyzetet ahhoz, hogy megmaradjon a győzelem, és vele együtt a fordulót biztosan a hatodik helyen zárjuk.

Mi más lehet a cél a végére is, mint ennek a pozíciónak a megőrzésével a bajnokságban egymást követően harmadszor felsőházi tagságot jelentő helyen végezni!


OTP BANK LIGA: 32. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–1 (1–1)

Várkerti Stadion, 2380 néző, v.: Andó-Szabó (Bornemissza, Aradi)

KISVÁRDA: Petkovics – Hej (Navrátil, a szünetben), Jovicic, Széles – Melnik, Lucas (D. Kovacic, 82.), Karabeljov (Ötvös, 71.), Leoni – Makowski (Camaj, 71.) – Ilievszki (Szpaszics, 71.), Mesanovic. Vezetőedző: Milos Kruscsics

VASAS: Uram – Szivacski, Baráth B. (Otigba, 56.), Iyinbor, Ódor (Szalai J., 87.) – Berecz Zs., Hidi P. (Sztojka, 64.) – Szilágyi Sz. (Ihrig-Farkas, 56.), Holender (Zimonyi, 87.), Hinora – Novothny. Megbízott vezetőedző: Desits Szilárd

Gólszerző: Berecz Zs. (0–1) a 39., Mesanovic (11-esből, 1–1) a 45., Leoni (2–1) a 46. percben


A gólok története

39. perc: Holender húzott el Lucas mellett a tizenhatos oldalvonalánál, az alapvonalról középre gurított, az üresen hagyott Berecz Zsombor pedig hét méterről ballal úgy lőtt a kapu közepébe, hogy a labda a gólvonalon menteni igyekvő Leoni lábáról vágódott a léc alá, 0–1.

45. perc: Leoni pörgette tovább a labdát, amelyre a tizenhatoson belül Mesanovic mozdult, csakhogy Szivacski közben a lábára lépett. A VAR vizsgálni kezdte az esetet, jó öt perc után született meg a döntés – tizenegyes! A büntetőből Mesanovic jobbal a bal alsó sarokba lőtte a labdát, Uram jó irányba vetődött, de a bal keze mellett jutott a kapuba a labda, 1–1.

46. perc: Karabeljov adott jobbról a tizenhatos sarkáról középre, a túloldalon érkező, a védők közül kibújó Leoni ballal, négy méterről a jobb felső sarokba lőtte a labdát, 2–1.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló