Nemcsak két pont úszott el a végén

2022-08-01 19:45:44
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: A jelenlegi mezőnyben vasárnapig a DVSC volt az egyedüli csapat, amelyet hazai pályán mindig legyőztünk.

Az ötödik évünket kezdtük meg az élvonalban, s – nem győzzük hangsúlyozni – minthogy egyvégtében szerepelünk ennyi ideje a legjobbak mezőnyében, ez megyei rekord is egyben. Ez volt a 133. NB I-es meccsünk és a 36. döntetlenünk, abból a 19., amit hazai pályán játszottunk. Ötödször értünk el 2–2-es döntetlent, legutóbb tavaly október 22-én a Paks otthonában.

Hindrich Ottó, Milos Vranjanin, Dominik Kovacic és Mario Ilievszki személyében négy újoncot avattunk, velük együtt immár 67 játékos mondhatja el magáról, hogy kisvárdai színekben játszhatott az NB I-ben. Közülük több mit a fele futballista feliratkozott a góllövőlistára, a vasárnap a DVSC ellen a második gólunkat szerző Rafal Makowski ugyanis a 34. játékosunk, aki már legalább egyszer eredményes volt az NB I-ben. A hetedik gólját szerző Driton Camaj Sassához és Bohdan Melnikhez csatlakozott az örök házi góllövőlista nyolcadik helyére.

A 93. percben kapott góllal nemcsak két pont, hanem egy szép sorozat is elúszott, hiszen a DVSC volt az egyedüli csapat a mostani mezőnyben (a Vasassal és a Kecskeméttel még nem játszottunk), amelyet minden alkalommal legyőztünk hazai pályán (vasárnapig négyből négyszer). Vasárnap az 50. és a 87. percekben szereztük a gólokat, a meccs ezen időszakában még sosem voltunk eredményesek, mint ahogy a 85. percben (amikor a Loki először betalált) nem kaptunk idáig.


2022-2023: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (1 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Hindrich Ottó, Hej Viktor, Milos Vranjanin, Dominik Kovacic, Matheus Leoni, Bohdan Melnik, Lucas, Jasir Asani, Ötvös Bence, Driton Camaj, Jasmin Mesanovic, Rafal Makowski, Jaroslav Navrátil, Janisz Karabeljov, Czérna Erik, Mario Ilievszki 1-1

Legtöbb játszott perc: Hindrich, Hej, Vranjanin, D. Kovacic, Leoni, Melnik 94-94

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Hindrich, Hej, Vranjanin, D. Kovacic, Leoni, Melnik, Lucas, Asani, Ötvös, Camaj, Mesanovic 1-1

Legtöbb végig játszott meccs: Hindrich, Hej, Vranjanin, D. Kovacic, Leoni, Melnik 1-1

Legtöbbször lecserélve: Ötvös, Lucas, Asani, Camaj, Mesanovic 1-1

Legtöbbször becserélve: Makowski, Navrátil, Karabeljov, Czérna, Ilievszki 1-1

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Melnik 25, Navrátil 12, Karabeljov 11 (valamennyi tavalyi áthozott sorozat)

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Leoni 286, Hej 98, Hindrich, D. Kovacic, Melnik, Vranjanin 94-94

A házi góllövőlista: Camaj, Makowski 1-1

Gólpassz: Camaj, Hej 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Camaj 2 (1+1), Makowski 1 (1+0), Hej 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 142 (tavalyi 33.-idei 1. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 0 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 51 perc (1. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 6 perc

Sárga lap: Leoni, Lucas, Hej, Hindrich 1-1

Kiállítva: ­–


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 133

Összesített mérleg: 133 mérkőzés, 50 győzelem, 36 döntetlen, 47 vereség, 160–163-as gólkülönbség, 186 pont, 1,3984 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 65-28-19-18, 90–72, 103, 1,5846 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 68-22-17-29, 70–91, 83, 1,2205 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 112

Legtöbb játszott perc: Melnik 9369

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 98

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 85

Legtöbbször lecserélve: Bumba 44

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Bumba (2020-2021: 2-32. forduló) 31

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Bumba 18

Legtöbb gólpassz: Bumba 17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas 28

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej 2-2


A borítófotón: Rafal Makowski a 34. kisvárdai játékos, aki gólt szerzett az NB I-ben – akkor még úgy tűnt, győztest

Fotó: Móricz Csaba


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló