Nem változik a létszám

2022-01-12 06:51:55
Kisvárda FC

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége elfogadta a következő bajnokság versenykiírását.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége online ülésén elfogadta a 2022-2023-as bajnoki és kupa-versenykiírásokat, illetve meghatározta a versenynaptárat. Az OTP Bank Liga lebonyolításában nincs jelentős változás, továbbra is 12 csapattal, három kör lejátszásával július utolsó hétvégéjén rajtol, egy időben a másodosztállyal, amely két lépcsőben előbb 18, majd 16 csapatos formában folytatódik. A szezont az őszi katari világbajnokság mellett az az örömteli helyzet is befolyásolja, hogy jövő tavasszal több magyarországi pályán U17-es Európa-bajnokságot, a Puskás Arénában pedig Európa-liga-döntőt rendez a szövetség.

Az MLSZ elnöksége továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése. Ezek megvalósulásáig a jelenlegi lebonyolítási forma marad érvényben.

Az NB II színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében a következő idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most 20 csapatos férfi másodosztály, míg az NB III-ban ugyancsak 2023-2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet.


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló