Nem tucatadomány: iskolánként tizenkét labda

2021-11-03 15:35:48
VLA

Révész Attila sport- és akadémiai igazgató felajánlása célba ért a partnerintézmények vezetőihez.

Amikor Révész Attila átvette a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés által a megyenap alkalmából odaítélt, a sportéletben végzett kimagasló teljesítményéért járó Kovács József-díjat, sportigazgatónk már akkor jelezte, hogy az ezzel járó tiszteletdíjat jótékony célra ajánlja fel. Olyannyira, hogy az összeget saját erőből megduplázta, és abból a pénzből futball-labdákat vásárolt négy kisvárdai tanintézmény számára.

Azok az iskolák jöttek szóba, ahol utánpótlásműhelyünk, a Várda Labdarúgó Akadémia növendékei nagyobbrészt a tanulmányaikat folytatják. A labdákat szerda délután adta át Révész Attila Csörszné Tar Enikőnek, a Bessenyei Gimnázium és Kollégium igazgató-helyettesének, Csörsz Ferencnek, a II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola igazgatójának, Pokol Miklósnak, a kisvárdai Vári Emil Általános Iskola igazgatójának, valamint Tamásné Dicső Ágnesnek, a Somogyi Rezső Általános Iskola igazgatójának.

Az egyes tanintézményekhe tucatnyi labda jutott ilyen módon el, azzal a szándékkal, hogy a testnevelés órák kereteiben minél többen űzni tudják szeretett játékunkat.


A fotón: Révész Attila (jobbról a harmadik) szerda délután a Várkerti Stadionban adta át a labdákat az intézményvezetőknek


next match
Kisvárda Master Good
Puskás Akadémia FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-08-14 18:00
OTP Bank Liga, 3. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
2-1
2-0
FK Molde
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-08-11 21:00
Európa-konferencialiga-selejtező, 3. forduló, 2. mérkőzés