Nem térnek le a megkezdett útról

2020-11-02 08:14:16
VLA

Az U19-es bajnokságban szereplő lány csapataink befejezték őszi szereplésüket.

Egy halasztás után bepótolt hétközi és egy hétvégi mérkőzéssel befejezte a bajnokság 2020-as szakaszát a Várda LA U19-es lánycsapata. A két borsodi rivális ellen nem jártak sikerrel a mieink, pedig a Mezőkövesd elleni hazai meccs korai szakaszában 2–0-s előnyre tettek szert.


LÁNY U19 ÉSZAKKELETI CSOPORT


A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Kazincbarcikai SC FC–Várda LA 5–0 (3–0)

VLA: Oláh Á. (Oláh O., a szünetben) – Tugya E., Tugya N., Farkas Á., Zelei, Szabó L., Rácz B., Novák P. (Jedla, 77.), Farkas F. (Szűcs K., 77.), Balogh G. (Dudás K., a szünetben), Farkas B. (Szabó K., a szünetben). Edző: Márta Tibor

Gól: Bunda-Tóth (6. és 60)., Tőzsér (32.), Tirpák (35.), Kovács L. (47.)

Márta Tibor: – Ismét kiderült, hogy kicsit elkéstünk a csapat újraépítésével, miközben a barcikai új igazolások eldöntötték a mérkőzést. A korábban általunk rendre legyőzött csapat ellen szétszórtan játszottunk, a párharcokat rendre elveszítettük, az ellenfél gyors játékosaival nem tudtunk mit kezdeni.


8. FORDULÓ

Várda LA–Mezőkövesd Zsóry FC 2–3 (2–1)

VLA: Oláh Á. (Oláh O., a szünetben) – Tugya E., Tugya N., Farkas Á., Zelei, Lakatos Zs. (Juhász B., 81.), Rácz B., Novák P., Farkas F. (Szűcs K., 81.), Balogh G. (Molnár L., 65.), Liptai K. (Dudás G., 70.). Edző: Márta Tibor

Gól: Novák P. (2.), Liptai K. (23.), illetve Végh K. (43.), Galambvári (50. és 81.)

Márta Tibor: – A megbeszéltek szerint, magabiztosan uraltuk a játékot, két góllal vezettünk, miközben sorra hagytuk ki a helyzeteket. Utána a derült égből kaptunk három átlövésgólt. Nem térünk le a megkezdett útról, az U16-os lányainkat próbáljuk beépíteni a csapatba a tavaszi szezonban is.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló