Nem tartott ki az előny

2024-01-13 13:54:07
Kisvárda FC

Az idei első edzőmeccsen döntetlent játszott csapatunk szlovákiai ellenfelével szemben.

Tizenhét másodperc telt el az esztendő első edzőmeccséből, és a nagymihályiak ellen máris megszerezhettük volna az első 2024-es gólt. Rafal Makowski fejese azonban célt tévesztett, a folytatásban pedig hiába kezdeményeztünk többet, a vendégek előtt adódott két nagyobb helyzet a szünetig: előbb Lukás Jánosik szóló utáni lövését védte Danijel Petkovics, majd Stanislav Danko közeli lövését követően blokkolt nagyot Lippai Tibor. A Michalovce színeiben az első félidőt végigjátszotta Roman Karaszjuk, aki 2018 és 2020 között 61 NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz kisvárdai színekben.

A Nagymihály az első félidőt követően cserélt többet is, mi a 62. percben váltottunk sort, a kettő között pedig megszületett a vezető találatunk: Driton Camaj szép szóló után lőtt 16 méterről a bal alsó sarokba.

A folytatásban hazai részről Vida Kristopher szabadrúgásai jelentettek veszélyt, a nagymihályiak két helyzetéből pedig a másodikat a hajrában Samuel Ramos gólra váltotta, így döntetlennel ért véget az idei első edzőmeccs.


KISVÁRDA MASTER GOOD–MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE (szlovák) 1­–1 (0–0)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Karakó

KISVÁRDA: Petkovics – Cipetic, Lippai, Széles, Körmendi – Lucas, Nikolov – Navrátil, Makowski, Camaj – Ilievszki. A 62. perctől: Kovács M. – R. Stefan, Jovicic, Kozacsuk – Melnik, Ötvös, N. Ponomarenko, Vida K. – Czékus, Mesanovic, Balogh N.

MICHALOVCE: Száraz B. (Tyurin) – Simko (Magda), Marjanovics (Bednár), Volanakisz (Veremjejev), Bahi (Makrigiannisz) – Karaszjuk (Vasko) – Jánosík (van Kessel), Danko (Shimamura), Musák (S. Ramos), van Kessel (Sova) – Narkosz (Arevalo)

Gól: Camaj, illetve S. Ramos


next match
Kisvárda Master Good
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-02 14:30
OTP Bank Liga, 23. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Tiszakécskei LC
0-3
0-0
Kisvárda Master Good
Tiszakécske, Városi Sportcentrum
2024-02-28 18:00
Mol Magyar Kupa, nyolcaddöntő