Nem tartott ki a kétgólos előny

2022-11-13 21:51:59
Kisvárda FC

Egymást követő második meccsen szerzett élcsapat ellen pontot NB III-as legénységünk. ÖSSZEFOGLALÓ

Közel járt ahhoz NB III-as csapatunk, hogy hat, nyeretlenül megvívott mérkőzés után nyerjen – ráadásul idegenben. A Debreceni EAC elleni vasárnapi bajnokin „fiaink” a második félidő elejére 2–0-s előnyhöz jutottak, ám a szépítést követően a forduló előtt még a harmadik helyen álló DEAC az utolsó előtti percben, tizenegyesből egyenlített.

Tartalékcsapatunk ezzel maradt a 15. helyen, és mivel a harmadosztályban még idén is folytatódnak a küzdelmek, 2022-ben három mérkőzés vár rá – legközelebb szombaton 13 órakor a listavezető BVSC-Zugló érkezik a Várkertbe.


NB III KELETI CSOPORT: 17. FORDULÓ

Eredmények: Debreceni EAC–Kisvárda Master Good II 2–2, Sényő-Carnifex FC–Vasas FC II 2–2, Facultas-Tiszafüredi VSE–Diósgyőri VTK II 1–1, Aqua-General Hajdúszoboszló–Pénzügyőr SE 0–0, BVSC-Zugló–Termálfürdő FC Tiszaújváros 4–1, Körösladányi MSK–FC Hatvan 3–1, Jászberényi FC–Békéscsaba 1912 Előre II 1–1, BKV Előre–Füzesgyarmati SK 3–0. Karcagi SE–DVSC II 2–0, Putnok FC–Eger SE 3–2

Az élcsoport állása és a Kisvárda Master Good II mutatói: 1. BVSC 43 pont, 2. Putnok 33, 3. Karcag 30 (9 győzelem), 4. Körösladány 30 (8), 5. DEAC 29 (9, 29–16-os gólkülönbség), 6. BKV Előre 29 (9, 24–17), ...15. Kisvárda Master Good II 20 (5, 26–20)


A borítófotón: Nagy Mihály Krisztián (jobbról a második) és Czérna Erik (jobbra) góljaival még 2–0-ra vezettünk Debrecenben...

Fotó: Ombodi Tamás

Related video

next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló