Nem revansvágy, sportszerűség

2023-07-29 08:34:50
Kisvárda FC

Meglett volna az erkölcsi alapunk, hogy nemet mondjuk a ZTE kérésére, de a magyar futball érdekeit néztük – magunk számára a nehezebb utat választva.

A szurkolói ankéton is felmerült a kérdés: miként fordulhat elő, hogy csapatunk három idegenbeli mérkőzéssel kezdi a bajnokságot? Miért tette meg a klubvezetés azt a sportszerű lépést, hogy belement a pályaválasztói jog felcserélésébe, amit a Zalaegerszeg a nemzetközi kupaszereplése miatt kezdeményezett?

„Szögezzük le, nagy előnyt jelentett volna a számunkra, ha a ZTE-nek a csütörtöki eszéki meccs után vasárnap Kisvárdán kellett volna pályára lépnie – kezdte válaszát Révész Attila sportigazgató. – Amikor a zalaiak megkerestek bennünket, elgondolkodtunk, és tudtuk, szakmaiatlan lenne belemenni, hiszen így magunkat hozzuk nehéz helyzetbe azzal, hogy a sorsolás szerinti következő két idegenbeli fellépéssel együtt összesen három idegenbeli meccsel kezdjünk. Ráadásul erkölcsi alapunk is lett volna nemet mondani, hiszen amikor 2021 februárjában az extrém téli időjárás miatt kialakult pályahelyzetből adódóan hasonló lépést kezdeményeztünk a ZTE-vel szemben, akkor azt ők elutasították, így Újpesten kényszerültünk megrendezni a mérkőzést, ami hatalmas pluszköltséggel járt a számunkra. Akkor ők arra hivatkoztak, hogy ez esetben a következő körben zsinórban háromszor kényszerülnének idegenbe... Zalaegerszegi kollégám, Sallói István is emlékezett az esetre, elfogadta volna, ha nemet mondunk. Mégsem a revansvágy vezérelt bennünket, és az, hogy a kölcsönkenyér visszajár, hanem felülemelkedtünk a történteken, figyelembe véve a magyar labdarúgás érdekét és azt, hogy tavaly nem véletlenül lettünk az élvonal legsportszerűbb csapata, ami valahol kötelez is bennünket az ilyen szemléletre. Ezzel együtt szeretnénk a lehető legjobban kijönni a ZTE, a Kecskemét és az MTK elleni idegenbeli meccsekből, a bajnokság második körének elején pedig háromszor itthon játszhatunk.”

Ehhez csak annyit, 2021 februárjában nemcsak erkölcsi, hanem valódi győztesei lettünk az ügynek, hiszen az Újpesten játszott meccset a 94. percben szerzett góllal (az a Horváth Zoltán-féle ollózós találat volt a klubtörténet századik NB I-es gólja) 2–1-re megnyertük. Most is kiegyeznénk hasonló forgatókönyvvel.


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló