Nem mi jutottunk egyről a kettőre

A forduló trendjének megfelelően a vezetéshez jutott csapat szenvedett vereséget Fehérváron – az pedig mi voltunk... HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Olyan csapatok találkoztak a vasárnapi, fehérvári bajnokin, amelyek a győzelmeik számát tekintve egyről a kettőre, ennélfogva nem túl megnyugtató pozíciójuk stabilizálására készültek. Kisvárdaioldalon továbbra is több beteg és „félkész” játékos várta a kezdést, a Fradi ellen bevetett fiatalok közül Raul.Martin Stefan és Czékus Ádám is kidőlt a sorból, így életében először került be az NB I-es csapat keretébe Simon Mátyás.
Jól kezdtük a mérkőzést, és bár a 11. percben nem 3–0-ra vezettünk, mint másfél éve ugyanitt, hanem akkor kerültünk „szimpla” előnybe, de Driton Camaj gólja így is élményszámba ment. Kisidő múlva csaknem sikerült lemásolni azt az akciót, de akkor nem találta el a labdát montenegrói támadónk. Egyre több lett a hiba, a hátsó sorban különösen a Fehérvár pedig a pontrúgásai révén veszélyeztetett, majd egy bedobást követően egyenlített. Aztán egy tizenegyest is megítéltek a javukra, de a VAR által visszavonta azt a játékvezető, hiszen Alaksandar Jovicicnak nem a kezét, hanem a hátát találta el a labda-
Szünet előtt közvetlenül két nagy helyzetet is megúsztunk, a második félidő első percében pedig Katona Mátyás lövésénél védett nagyot Danijel Petkovics. Katona Mátyás újabb, mér célt érő löcése után a gólt is megünnepelték a hazaiak, de kiderült, lesről talált be, Kenan Kodro gólja viszont minden szempontból szabályos volt – vezetett a Fehérvár.
A csereként beálló Balogh Norbert járt legközelebb az egyenlítéshez, de közelről fölé pörgetett, majd hiába mentünk előre, mint ebben a stadionban szinte mindig, most is gólt kaptunk a hosszabbításban (csak azért nem dőlt el korábban a meccs, mert Kalmár Zsolt szabadrúgása után Petkovics a kapufára tolta a labdát), és a forduló trendjéhez igazodva, a meccs első gólját szerző csapatként veszítettünk – immár kilencedszer a Vidi vendégségében.
OTP BANK LIGA: 8. FORDULÓ
FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–1 (1–1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2801 néző, v.: Erdős (Tóth V., Szert)
FEHÉRVÁR: Tóth B. – Csongvai, Szerafimov, Gergényi – Bese, Katona M. (K. Larsen, 82.), Kalmár Zs. (Bambock, 88.), Flores, Schön – Karamoko (Szabó L., 24.), Kodro. Vezetőedző: Bartosz Grzelak
KISVÁRDA: Petkovics – Lippai, Jovicic, D. Kovacic (Makowski, 69.) – Navrátil, Cipetic (Nikolov, a 76.), Ötvös (Széles, a szünetben), Melnik, Vida K. (Balogh N., 64.) – Mesanovic (Ilievszki, a szünetben), Camaj. Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Camaj (0–1) a 11., Szerafimov (1–1) a 29., Kodro (2–1) a 60., Flores (3–1) a 95. percben
A gólok története
11. perc: Ötvös tolta a labdát balra Mesanovichoz, az ő beadását Navrátil a túloldalról középre emelte, Camaj combra vette, Kalmár mellől kapura fordult a labdával, amit tíz méterről ballal a jobb felső sarokba lőtt, 0–1.
29. perc: Gergényi jobbról dobta a kapu előterébe a labdát. amit Ötvös vágott ki onnan, Kalmár a tizenhatos vonaláról visszafejelte a kapu elé, ahol Szerafimov öt méterről ugyancsak fejjel úgy juttatta a kapuba, hogy az a baloldali kapufáról pattant a gólvonalon túlra, 1–1.
60. perc: Szabó Levente ívelése után Kodro elé került a labda a jobb oldalon, és a támadó 17 méterről két pattanás után a kapu jobb oldalába lőtte, 2–1.
95. perc: Szabó Levente a tizenhatos előteréből jobbra tolta a labdát, amit Flores jobbal, 20 méterről Petkovics lába mellett a bal alsó sarokba lőtt, 3–1.

