Nem lesz egyszerű javítani

2020-10-02 11:16:55
VLA

Harmadik idegenbeli mérkőzését is neves fővárosi klub ellen játsszák középső korosztályos csapataink – BEHARANGOZÓ

Olyan csapatokhoz látogatnak az élvonalban szereplő középső korosztályos csapataink, amelyek az eddig lejátszott nyolc meccs közül mindössze egyen veszítettek pontokat. A Budapest Honvéd-MFA U15-ös legénysége eddigi mind a négy bajnokiját megnyerte, az U14-esek pedig három győzelemmel és egy döntetlennel állnak. Vagyis komoly kihívások várnak a középmezőnyben helyet foglaló Várda LA csapataira, amelyek szombaton vendégségbe utaznak a Honvédhoz.

„Nagyon erős csapathoz látogatunk, amely jó formának is örvend. A tavalyi jó eredmény eléréséhez koncentrált, párharcerős játékra lesz szükség” – utalt a mérkőzés nehézségi fokára, valamint arra is Deák Béla, a VLA U15-ös legénységének edzője, hogy egy éve, még az U14-es korosztályban sikerült 1–0-ra nyernie csapatának a Honvéd otthonában.

Ahogy az U15-ösök, az eggyel kisebb korosztályos csapatunk sem lépett pályára a múlt héten a Puskás Akadémia ellen, de most jön az újabb, komolynak ígérkező kihívás. Az MTK és a Ferencváros után harmadszor is neves fővárosi klub utánpótláscsapatához látogat a VLA.

„Újabb fővárosi csapathoz látogatunk, és nem lesz egyszerű javítanunk az idegenbeli mérlegünkön – véli Márton István, U14-eseink edzője. – Ráadásul a héten többen is betegséggel küszködtek, keveset tudtunk együtt gyakorolni, és még most is bizonytalan, kikre is számíthatunk. Ezzel együtt mindent megteszünk azért, hogy pontot, pontokat hozzunk el Budapestről.”

A két mérkőzést egyidőben rendezik meg az MFA utánpótlásközpontjában.


MLSZ ORSZÁGOS U15, 6. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Bp. Honvéd-MFA (2.)–Várda LA (11.)


MLSZ ORSZÁGOS U14, 6. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Bp. Honvéd-MFA (3.)–Várda LA (7.)


A borítófotón: Márton Ákosnak, az U15-ösök kapusának várhatóan sok dolga lesz a Honvéd otthonában


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló