„Nem kell szomorúnak lennünk”

2022-01-19 16:21:00
Kisvárda FC

Belső védőnk arról beszélt, hogy a csapat teljesítménye jobb volt annál, mint amilyen eredményt elért kedden.

„Mindenem” – felelte Herdi Prenga arra a meccs utáni kérdésünkre, hogy mije fáj. Persze, nagy bajra nem kell gondolni, horvát-albán védőnk végigjátszotta a cseh Baník Ostrava elleni keddi edzőmeccset (0–1), és mivel kisebb betegség miatt a többiektől kicsit később kezdte el a felkészülést, még nem volt százszázalékos állapotban.

„Remek mérkőzést játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, nagyobbakat, mint az ellenfél – foglalta össze a látottakat Herdi Prenga, aki őszi teljesítménye alapján bekerült a bajnokság álomcsapatába is. – A gólt mégis ők szerezték, de nem kell szomorúnak lennünk, mert jó futballt mutattunk be, vezettünk szép akciókat. Az előszezonhoz képest rendben van a játékunk, és tudjuk, miben kell még javulnunk a rajtig. A célunk az, hogy a Debrecen elleni meccsre rendbe legyünk. Ehhez lassan fel kell vennünk a bajnoki ritmust, a terhelést és pihenést kellően összehangolva. Ami engem illet, annak ellenére, hogy kicsit később kezdtem a felkészülést, a kondícióm rendben van, készen állok a bajnoki folytatásra.”

Amikor Prenga Kisvárdára került lassan egy évvel ezelőtt, az első pályára lépése alkalmából jobbhátvédet kellett játszania a Ferencváros otthonában. A Baník ellen a második félidőt szintén ebben a pozícióban szerepelt az eredeti posztját tekintve belső védőként foglalkoztatott játékosunk.

„Valóban, nem a jobbhátvéd az eredeti pozícióm, mégis az első, és a keddit beleértve az eddigi utolsó kisvárdai meccsemen is ebben a szerepkörben játszottam – mosolygott Herdi. – Nincs ezzel baj, ott játszom, ahol az edzőnek szüksége van rám. Sokkal fontosabb, hogy remek helyen készülhetünk a bajnoki folytatásra, az időjárás sokkal jobb, mint Magyarországon. Minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy rendben legyünk az első bajnoki mérkőzésre.”

A horvát közismerten sportnemzet, és ezekben a napokban van mire figyelniük a déli szomszédainknál, hiszen férfi kézilabdában tart az Európa-bajnokság és több horvát teniszezővel a fedélzeten beindult az Australian Open is. Rákérdeztünk játékosunkra, hogy szereti-e és szabadidejében tudja-e követni ezeket az eseményeket.

„A teniszt nem annyira követem, viszont a kézilabdát igen, hiszen nagyon jó csapatunk van – így a 27 éves belső védő. – Figyelem a csapat eredményeit, szurkolok nekik, egyúttal sajnálom, hogy a magyarok nem jutottak tovább a csoportból.”


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló