Nem hallgatott az edzőjére – gól lett belőle

2021-10-06 20:05:37
VLA

A Várda LA U16-os csapatának játékosa emlékezetes módon mutatkozott be a korosztályos válogatottban.

Örökre emlékezetes hetet zárt Ésik Ákos.

A Várda LA U16-os csapatának csatára előbb bemutatkozott, majd a második meccsén gólpasszt is adott a magyar korosztályos válogatott színeiben, aztán hazatérve klubcsapata az ő két góljával nyert 2–0-ra az Újpesti TE elleni bajnokin.

„A szlovénok elleni első meccsen csereként tizenöt percnyi lehetőséghez jutottam, akkor is próbáltam a maximumot nyújtani – mesélte a múlt héten történtekről Ésik Ákos. – A második meccsen nagyon jól teljesítettem, nem ismertem elveszett labdát, gólpasszt is sikerült adnom. Már az edzőtáborozás elején tisztázta velünk Belvon Attila szövetségi edző, hogy két különböző kezdősor kap lehetőséget a két mérkőzésen, így tudtam előre, a szlovéniai visszavágón leszek tagja a kezdő tizenegynek. Nagyszerű érzés, nagy élmény volt a pályán állva elénekelni a Himnuszt. Korábban már voltak összetartások, de hivatalos korosztályos meccseket U16-os kortól kezdve játszhatunk. Remélem, a legközelebbi összetartásra is meghívást kapok.”

A szlovénok elleni második, 2–2-es döntetlenre végződött meccsen a magyar U16-os válogatott kezdőtizenegye, Ésik Ákos 19-es mezben

Fotó: mlsz.hu


A mieink az első meccsen 1–0-ra nyertek Nagykanizsán, az idegenbeli „visszavágón” 2–2 lett az eredmény. Ésik Ákos a mieink első találatánál gólpasszt adott, de a felvételek tanúsága szerint, akár maga is befejezhette volna az akciót.

„Belvon Attila, aki máskor is figyelemmel követi a teljesítményemet dicsért a meccs után. A gól előtti szituációra azt mondta, az első gondolata az volt, hogy az ellenfél megzavarása után nem is kellett volna a másik térfélre, a labda után futnom, de hozzátette, szerencsére nem hallgattam rá, mert így szereztünk egy gólt. Magam szerettem volna befejezni az akciót, de láttam, hogy szemből érkezik a társam, és otthagytam neki a labdát, hadd lője be ő. Örülök, hogy a szüleim és a nevelőedzőm, Czene Csaba is a helyszínen lehetett szemtanúja a válogatottbeli bemutatkozásomnak.”

A nevelőedző, Czene Csaba a helyszínen tekintette meg a nagykanizsai mérkőzést


A keddi és csütörtöki meccsek után Ákosra várt egy nem éppen rövid hazaút – és szombaton az Újpest elleni hazai bajnoki mérkőzés. Amit annak rendje és módja szerint végigjátszott, és a két góljával eldöntött.

„Megfordult a fejemben, hogy esetleg kapok egy félidőnyi pihenőt, és csak a második játékrészben lépek pályára, ehhez képest a kezdő tizenegyben kaptam helyet, és alig egy percnyi játék után gólt tudtam szerezni. Aztán még egyet, amiben nagy részük volt a csapattársaknak is. Örülök, hogy jól ment a futball, szép munkával nyertünk, és bízunk a jó folytatásban szombaton Debrecenben is” – zárta szavait Ésik Ákos.


A borítófotón: A hazatérés utáni bajnokit Ésik Ákos két góljával döntötte el

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Kisvárda Master Good
Diósgyőri VTK
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-10 13:00
OTP Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló