Nem érkezik üres kézzel
Gosztonyi András hat év után játszik bajnoki mérkőzést szülővárosában – ellenfélként. INTERJÚ
Gosztonyi András szombaton a szülővárosában léphet pályára. Igaz, hogy felnőtt szinten sosem volt a Kaposvári Rákóczi játékosa, de mégis onnan indult a pályafutása, így különös lesz számára a mérkőzés. Kezdetben a futball mellett – az édesapai hagyományokat követve, hiszen Gosztonyi Gábor a kaposvári kosárlabda-klub hajdani klasszisa volt – kosárlabdázott is, nem más volt a csapattársa, mint Vojvoda Dávid. Idővel a foci mellett tette le a garast, majd el is került Kaposvárról – és immár 2016 ősze óta a Kisvárda Master Good játékosa.
A napokban volt tíz éve annak, hogy az U20-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szereztél Egyiptomban. Előtörtek az emlékek?
Gosztonyi András: Nem tartottam számon a jubileumot, de néhány korábbi csapattársam azért figyelmeztetett rá, átküldték az ebből az alkalomból közölt cikkeket. Szép volt, de már rég volt.
Akkor ez most egy ilyen nosztalgiázós hét? Hiszen szombaton szülővárosodban, Kaposváron lépsz pályára a csapattal. Az sem tegnap volt, amikor ilyenre volt példa legutóbb.
Gosztonyi András: Nem bizony, hat évvel ezelőtt, a Diósgyőrrel nyertünk ott NB I-es bajnokin kettő nullra, illetve még beugrik egy kupameccs, amit az MTK játékosaként vívhattam meg a szülővárosomban, és akkor négy egyre nyertünk.
Sok barát és rokon lesz a lelátón? Milyen fogadtatásra számítasz?
Gosztonyi András: Kinn lesznek a családtagjaim és persze néhány barátom is. Kaptam is bőven felkérést arra, hogy vigyek nekik a mezemből meg különböző ajándéktárgyakból, úgyhogy nem érkezem üres kézzel. Bízom benne, hogy kedves fogadtatásban lesz részem, én jó szívvel térek vissza Kaposvárra. Örülök, hogy hosszú idő után újra NB I-es csapata van szülővárosomnak, ott most dolgoznak azon, amit mi tavaly a Kisvárdával megvalósítottunk, hogy újoncként megkapaszkodjanak az első osztályban.
Azt ki lehet jelenteni, hogy ennek a meccsnek a Kisvárda az esélyese?
Gosztonyi András: Úgy gondolom, hogy igen. Előrébb kell, hogy tartsunk, mint a Kaposvár, bár ellenfelünk is elért mostanában néhány figyelemfelkeltő eredményt, legyőzte például a Diósgyőrt és győzött Debrecenben is, bizonyítva, hogy ebben a mezőnyben senki nem mehet biztosra a másik ellen. A tavalyihoz képest szeretnénk előrelépni, ehhez meg kell nyernünk a szombatihoz hasonló meccseket, idegenben is. Bizakodó vagyok, az érzelmeimet pedig erre a mérkőzésre félre kell tenni.
Ismerősök között
A Gosztonyi András által említett Kaposvári Rákóczi–Diósgyőri VTK (0–2) mérkőzést 2013. szeptember 28-án játszották. A diósgyőri csapatban, „Goszi” csapattársakként olyan játékosok jutottak szóhoz, mint Kádár Tamás, Tisza Tibor, Futács Márkó, Barczi Dávid, Zoran Kosztics, Mohamadou Abdouraman, a Kisvárdán is megfordult Bacsa Patrik valamint a nyáron csapatunknál próbajátékon részt vevő Nikházi Márk – aki a mérkőzés mindkét gólját szerezte… A szakmai stábban ott volt Nagy István, vagyis Jáccó, aki már évek óta dolgozik Kisvárdán masszőrként, rehabilitációs edzőként.
A fotón: Gosztonyi András (21) a székesfehérvári meccsen is korábbi csapata ellen játszhatott
Fotó: Nyulak Nikoletta