Nem csak szavakkal kell bizonyítani!

Az U15-ös és az U14-es csapatunk a Paks ellen játszik szombaton – BEHARANGOZÓ.
Az eddigi sem volt átlagos tempó, de innentől turbó üzemmódra váltanak az országos U15-ös és U15-es bajnokságban szereplő csapatok, amelyek bő egy hónapon át szerda-hétvége ritmusban játsszák soron következő vagy éppen bepótlásra váró mérkőzéseiket.
A Várda LA ezen két csapata szombaton a Paks ellen játszik (ez a hasonlóság a felnőttekkel, akik az NB I-ben vasárnap ugyancsak a tolnaiakat fogadják), és a szerdán pályára lépő U15-öseink a meccs előtt igencsak magasra tették a lécet az MTK 7–1-es legyőzésével, és az azon a mérkőzésen mutatott teljesítménnyel.
„Való igaz, átlagteljesítmény feletti volt a szerdai, a mutatókból is látszik, hogy milyen sebességgel közlekedtünk a pályán – mondta a hétközben történtekről Szabó Balázs, a VLA U15-ös legénységének edzője. – Azt kell mondanom, még így sem adtunk ki mindent magunkból, hiszen figyelembe vettük, hogy szombaton újabb meccs vár ránk, és a sorozatterhelésnek még csak most járunk az elején. A második félidőben megpróbáltuk pihentetni azokat, akik fáradtabbak vagy több sárga lapjuk van. Hat mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ezt a sorozatot szeretnénk tovább építeni, a Paks verhető csapat, fontos lesz, hogy meg is tudjuk nyerni ezt a meccset, mert a jövő héten kétszer utazunk idegenbe.”
Az U14-es csapatunk számára is volt hétközi fellépés, amely a Honvéd elleni 2–0-s vereséggel ért véget, előtte a Diósgyőrben elszenvedett 4–3-as vereség érintette fájdalmasan a csapatot. Ugyanakkor az ősszel, idegenben aratott 6–1-es várdai győzelem azt feltételezi, hogy itthon esélyesként lépnek fel szombaton titánjaink.
„Szeretnénk visszatalálni a győztes útra, úgy gondolom, hogy hazai pályán mi vagyunk az esélyesebbek – erősített rá a fentiekre Márton István, U14-es csapatunk edzője. – Ezt nyilván nem szavakkal, hanem a játéktéren kell bizonyítanunk, bízom benne, hogy ez így is lesz.”
MLSZ ORSZÁGOS U15, 27. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (6.)–Paksi FC (12.)
MLSZ ORSZÁGOS U14, 27. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (7.)–Paksi FC (12.)

